Bajnokok Ligája döntő: Tottenham - Liverpool 0-2
A Liverpool a tavaly elvesztett döntő után biztosra ment. Egy szerencsés korai gól és az eredmény őrzése végül megérdemelt győzelmet hozott a Tottenham ellen.
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A Liverpool a tavaly elvesztett döntő után biztosra ment. Egy szerencsés korai gól és az eredmény őrzése végül megérdemelt győzelmet hozott a Tottenham ellen.
A Bajnokok Ligája csoportkörébe 26 csapat automatikusan bekerült, hatan érkeznek majd a selejtezőkön keresztül
A Lyon már hatodszor hódította el a Bajnokok Ligája trófeát, Marozsán Dzsenifer emelhette a magasba a budapesti döntőn a BL-trófeát
A női Bajnokok Ligája döntő kezdése előtt két órával nyitja a kapuit a Groupama Aréna
Összesítésben már három góllal is vezetett az Ajax, de a második félidőben Lucas Moura megrázta magát és mesterhármasával továbbjutott a Tottenham
Szétfutotta a Liverpool a Barcelonát, a lelkesedés és a kiegészítő emberek csodája. Videó.
A Liverpool - Barcelona Bajnokok Ligája elődöntő kezdősorai
Dembélé nem lehet ott a keretben sérülés miatt, kedden jön a Liverpool elleni visszavágó
Messi vezérletével gólzáporos győzelmet aratott a Barcelona a Liverpool elleni Bajnokok Ligája elődöntő első felvonásán
Alderweireld és Vertonghen fejelt össze, az utóbbi látványos sérülést szenvedett, de folytatni tudta egészen addig, amíg le kellett támogatni a pályáról, olyan rosszul érezte magát