Leonardo szerint nincs könnyű helyzetben a PSG, a sztároknak nem elég az, hogy Párizsban élhetnek
Leonardo a Canal Plus-nak beszélt az átigazolási nehézségekről, mert bizony annak ellenére vannak nehézségek, hogy anyagilag igen kedvező a háttere a csapatnak.
A katari tulajdonosoknak köszönhetően a PSG lényegében bárkit megvehetne, de azért a klub vezetői is észnél járnak, az arányokat nem akarják felborítani. Leonardo szerint Neymar-t már csak a fizetése miatt is igen nehéz lenne Párizsba hozni, a szavai alapján, ha leigazolnák a fiatal brazilt, akkor a csapaton belül némi feszültség alakulna ki.
A PSG szívesen igazolna a francia bajnokságból is, de a fő riválisok, így a Marseille, a Lille, vagy a Lyon nem akarják a riválisokat erősíteni, ha már eladják a játékosaikat, akkor őket külföldre engedik csak el. Leonardo szerint ez teljesen normális, nincs is ezzel baj, megértik ezt a helyzetet.
Az edzőkérdés is felmerült. Nehéz döntés volt meneszteni Antoine Kombouare-t, de Leonardo szerint már csak azért sem lehetett akkora csalódás az edzőnek, mivel az új tulajdonosok érkezése óta téma volt az edzőcsere, vagyis Antoine sejtette, hogy eredményektől függetlenül megtörténhet az edzőcsere. Carlo Ancelottit meg a világ egyik legjobb edzőjének tartja, akinél tapasztaltabb mestert nem nagyon tudtak volna találni.
Leonardo szerint vonzó Párizs a játékosok számára, de önmagában ez nem elég. A PSG sportigazgatója szerint akkor lesz jó helyzetben a klubja, ha a Paris Saint-Germain bebiztosította az indulási jogát a Bajnokok Ligájában. A BL még vonzóbbá teszi Párizst.
David Beckham szívesen jött volt a PSG-hez, de végül a család döntött úgy, hogy még sem költöznek el Los Angelesből. Leonardo azt is kiemelte, hogy nekik az a dolguk, hogy Párizst minél vonzóbbá tegyék a sztárok számára, mert ez Párizs.