Távozott a Ferencváros edzője, Moszkvában folytatja
Az elveszített Magyar Kupa döntő másnapján kiderült, Dejan Stankovic távozik a Ferencvárostól, sőt már tudni, hol folytatja
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
Az elveszített Magyar Kupa döntő másnapján kiderült, Dejan Stankovic távozik a Ferencvárostól, sőt már tudni, hol folytatja
A Paks legyőzte a Magyar Kupa döntőjében a Ferencvárost, történelmi sikert ért el a Bognár György vezette csapat
Tokmac Nguen a svéd bajnokságban folytatja
A Ferencváros simán nyerte a rangadót, ötöt lőttek az Újpestnek, Vargának fejelnie sem kellett
A Ferencváros edzője, Dejan Stankovic számára a nagybetűs mérkőzés következik az Olimpiakosz ellen
A Ferencváros telt ház előtt fogadja a görög ellenfelét a Konferenca Liga rájátszásának visszavágóján
Baráth Péter a nyári Európa-bajnokság miatt távozott ideiglenesen a Ferencvárostól
Korosztályos válogatott labdarúgót igazolt a Ferencváros, de az idény végéig rögtön kölcsön is adják Gruber Zsombort
Sigér Dávid távozik a Ferencvárostól, a játékos kezdeményezte a szerződésbontást
Edgar Szevikjan a Ferencvárosban folytatja