A magyar válogatott csoportelsőként jutott ki a 2024-es Európa-bajnokságra, a selejtezőkön jól szerepelt a csapat, persze voltak necces részek, de ettől függetlenül simán, nem pótselejtezőkön, nem matekozva ment ki a magyar válogatott a németországi kontinenstornára.
Az utóbbi években látszott egy fejlődés, a magyar válogatott nem csak védekezett és egy-két jól begyakorolt kontrából veszélyeztetett, hanem tudta uralni a játékot, irányítani a mérkőzést, és még szórakoztató passzjátékot, ötletességet is mutatott.
Azzal a naivsággal érkeztünk az Eb-re, hogy ez elég lesz majd ott is. De kiderült, egy félidő alatt, hogy sajnos még nincs azon a szinten a válogatott, mint a top csapatok. Hiába a hosszú veretlenségi sorozat, egy kontinensviadal nagyon más, mint a selejtezők. Itt minden mérkőzés élet-halál küzdelem, kivéve akkor, mikor már eldőlt a továbbjutás sorsa a csoportból.
A magyar válogatott egy félidőt szúrt el nagyon, és az tulajdonképpen a továbbjutásába került. Svájc ellen, amely személyekre bontva erősebb, mint a magyar csapat, belementünk egy olyan játékba, ami működött a selejtezők során. Próbáltunk irányítani, labdát tartani, szórakoztatni, mint egy nagycsapat. Viszont Svájc tudta, mire készülünk, változtatott a szokott játékán, valamint mentálisan erősebben állt neki a meccsnek.
Persze emellett fontos kiemelni, hogy több játékosunk formán kívül volt. Volt, akit sérülés miatt be sem lehetett vetni, pedig biztosan játszott volna, és a csapat sztárjának tartott Szoboszlai combsérüléssel lépett pályára minden mérkőzésen.
A jelzéseket láttuk, de nem reagáltunk rá időben, ez egy félidőnyi előnyt adott a csoportellenfeleknek. Svájc kihasználta, erősebb volt fejben, gyorsabb, erőszakosabb a pályán. Hiába volt a második félidő és a mindent egy lapra feltévő támadójáték a második félidőben, csak a szépítésre volt elegendő, és az utolsó pillanatig tartó izgalomig.
Marco Rossi utána váltott, visszatértünk a kisebb csapatokra jellemző visszább húzódó játékra, a biztos védekezésre, a kontrákra. A németek ellen ez egy látványos mérkőzést hozott, hiszen a házigazda, az egyértelmű esélyesség tudatával irányította a meccset, és végül be is darálta a csapatot. De, annak ellenére, hogy védekeztünk, kontrákra játszottunk, mégis nagyot játszott a csapat, egyértelműen ki kell jelenteni, attól még, hogy nem te akarod labdabirtoklással irányítani a játékot, lehet szépen, szórakoztatóan játszani, főleg, ha az ellenfél taktikája, hozzáállása ehhez passzol.
Egy kis szerencsével még a németek elleni mérkőzés is alakulhatott volna máshogy. Ehhez kellett egy olyan bírói döntés az első gól előtt, ami véleményes. Vagy legalábbis az egyik játékvezető továbbot int, mint tette a holland, a másik pedig lefújta volna szabálytalanság miatt, és akkor nem szereznek vezetést a németek. Ez sajnos benne van a játékban, mint az is, hogy a skótok pedig egy büntetőt kértek számon a játékvezetőn a magyarok elleni mérkőzésen, és utána nem sokkal jött a magyar győzelmet jelentő gól. Persze Varga Barnabás sérülésénél, pedig a magyarok kérték számon a játékvezetői és videóbírói stábot, hogyan nem lehetett ezért legalább egy büntetőt ítélni, egy ilyen nyilvánvaló esetnél! Hiába a videóbíró, továbbra is maradnak a nehezen eldönthető helyzetek, továbbra is lesz miről vitatkoznia a szurkolóknak, mert a technológia szerencsére nem tud mindent megoldani, a szenvedélyt nem tudja kiirtani a játékból.
A csoport harmadik mérkőzése a továbbjutás reményét fenntartó harmadik hely megszerzéséről szólt. Igazán egyik fél sem akart nekiesni a másiknak, de a magyar válogatott olyan jól csinálta ezt, hogy az első félidőben a labdaügyesnek nem mondható skótok próbáltak irányítani, kaput találó lövés nélkül, mi pedig a veszélyes kontrákra építettünk. És ez megy a válogatottnak. És az is kiderült, mentálisan még sem olyan gyenge, mint azt sokan tartják róluk. Ez a csapat már kinőtt az utolsó pillanatokban kapott gólokból és összeomlásokból. Még úgy is, hogy egy súlyos sérülés, Varga Barnabás eszméletvesztése, arccsont-törése borzolta mindenki kedélyét. A válogatott végül a 90+10. percben egy gyönyörű kontra végén, Csoboth Kevin góljával nyerni tudott. Igazi ki-ki mérkőzés volt, rengeteg ütközéssel, kemény pillanatokkal, vitatott szituációkkal.
Ekkor érkezett meg igazán a válogatott, kicsit későn, de ahhoz még időben, hogy ne feltétlenül rossz emlékként éljük meg az Európa-bajnokságot, katartikus érzelmeket kiváltó győzelemmel zártuk a tornát.
Mivel az A-csoportban szerepeltünk, végig kellett várni a további öt csoport eredményeit ahhoz, hogy kiderüljön, továbbjutunk-e a legjobb tizenhat csapat közé, vagy sem. Végül az utolsó csoport mérkőzésein dőlt el, hogy nem sikerül a legjobb négy csoport-harmadik között zárni, ugyanis Georgia történelmi sikert ért el, legyőzte Portugáliát és behúzta a továbbjutást jelentő helyezést. Ezzel viszont a magyar válogatott kiesett.
Még azt lehet mondani, hogy nem csak az érkezéskor volt egy naiv várakozás az Eb-vel kapcsolatban, hanem az utolsó napok várakozásai során is. Abban reménykedtünk, hogy a nagyok, majd kikaparják nekünk a gesztenyét. De Anglia olyan unalmasan játszott, hogy még a saját szurkolójuk is elaludt a mérkőzésen. Vagy Portugália, amely biztos továbbjutóként várta Georgiát, a legjobbjait pihentette, és a többiek nem tudtak arra a szintre felpörögni, ami egy kontinenstornán elvárható. Mert itt megint ki kell emelni, egy ilyen tornán, szinte mindig lesz olyan csapat, akinek az adott mérkőzés még jelenthet valamit. Ebben az esetben Georgia volt az, akinek mindent jelentett a meccs, első tornájukon bizonyítani akartak és még megvolt a matematikai, valamint a lélektani előnyük is a győzelemhez és a továbbjutáshoz. Még akkor is, ha a nagy név, Portugália az ellenfél. Nem mellesleg, még Georgiának is van világklasszisa, szóval olyan válogatottat leírni, aki kijutott az Európa-bajnokságra, nem szabad. Sőt, egy ilyen tornán, még egy fokozattal magasabb szintre kapcsolnak a csapatok.
A csoportmérkőzéseknek vége, jön az egyeneskieséses szakasz, már magyarok nélkül. Itt majd kiderül, hogy Anglia csak altatott, vagy tényleg ennyire képes az aranygenerációnak kikiáltott társulat, és jöhet az edzőváltás? Vagyis általánosítva, kiderül az, hogy egy végső győzelemre esélyes válogatottak formaidőzítését nem a csoportmérkőzésekre kell időzíteni. Tudnak rotálni, egy-két jó mérkőzés után, pihentetni a klasszisaikat, mint tette Portugália, és utána még magasabb szinten játszani, mert ott egy mérkőzésen fog eldőlni a továbbjutás, nem lehet számolgatni.
A magyar válogatott előtt le a kalappal. Egyáltalán nem ideális helyzetben érkezett a csapat a tornára. A játékosok ilyen-olyan állapotai nagyon nem voltak egy szinten, de a végére mégis sikerült egy olyan egységgé válni, amit az elején is látni szerettünk volna, vagy amit megszoktunk a selejtezők során.
Ebből a tornából tudott igazán tanulni a válogatott, és szerencsére olyan vezetés van a válogatott körül, amely képes lesz ezt az előnyére fordítani. Olyan tanulási folyamat ez, amely a folyamatosan top szinten lévő nagy válogatottaknál már rutinszerűen alkalmazott képesség, ez nálunk most alakul, most épül be a játékosok génjeibe. Remélhetőleg az utánuk lévő generációnak továbbadva.
Ez a magyar válogatott egyáltalán nem lett gyengébb, mint a sikersztorinak elkönyvelt selejtezők alatt, sőt. Tanult, és ezáltal fejlődik. Egy szinttel feljebb lépett, már csak az a kérdés, megmarad ez a tudás, vagy veszni hagyjuk.
MG