Elmaradt a Vác - Videoton Magyar Kupa mérkőzés
Elmaradt a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében eredetileg szombat 14 órára kiírt Dunakanyar-Vác - Videoton FC párharc első mérkőzése.
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
Elmaradt a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében eredetileg szombat 14 órára kiírt Dunakanyar-Vác - Videoton FC párharc első mérkőzése.
A Videoton pénteken mutatta be az új igazolásokat.
A magyar ligakupa mérkőzés után nyilatkozott a Videoton és a Debrecen edzője
A Videoton egy büntetővel nyert a Debrecen ellen a ligakupában, Mészáros Norbert arról beszélt, hogy a büntetőt kiharcoló Kovács István elnézést kért tőle az eset után
Büntetővel nyert az első felvonáson a Videoton a Debrecen elleni rangadón
A Videoton hivatalosan is bejelentette a válogatott védő szerződtetését. Juhász Rolandot a profi körülmények mellett Torghelle Sándor is megerősítette a döntésben.
Az Anderlecht a hivatalos honlapján jelentette be, Juhász Roland a Videotonhoz igazol
Marco Caneira 2015-ig szóló új szerződést kötött a Videotonnal, vagyis a portugál védő hússzú távra tervez.
Söröspohár dobálás, verekedés provokálás, majd őrizetbe vétel a magyar kupa mérkőzésen
Arturo Álvarez személyében salvadori támadót szerződtetett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Videoton.