Nem utazott el Székesfehérvárra, a Videoton elleni Magyar Kupa-negyeddöntőre a Dunakanyar-Vác labdarúgócsapata.
A fehérváriak facebook-oldalán olvasható közlemény szerint Sándor Tamás, a Vác technikai vezetője arról tájékoztatta a Videoton illetékeseit, hogy Mózner János vezetőedzőnek mindössze nyolc egészséges futballistája van, nekik Vácon tart 14 órától edzést.
Mindez azt jelenti, hogy a Vác az eredetileg 18 órára kiírt visszavágón sem lép pályára. A gárda a szombati első mérkőzést sem játszotta le hazai pályán.
Sajtóinformációk szerint a váci futballisták azért nem vállalták azt a találkozót, mert a klub tartozik nekik, emellett pedig a papírjaik sincsenek rendben. Az 1994-ben bajnokságot nyert csapat várhatóan a tavaszi szezonban sem lép pályára. Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József és az új befektető, az angol John Marshall között.
A Videoton kedden jelentette be: mindenképpen lesz meccs a Sóstói Stadionban, amennyiben a Vác nem áll ki, az NB II Nyugati-csoportjának listavezetőjével, a Puskás Akadémiával vív barátságos összecsapást várhatóan 18.45-ös kezdettel a fehérvári csapat.
forrás: MTI
A vidi.hu értesülései szerint fél órát kell várni a mérkőzés hivatalos megkezdésétől kiírt időponttól és csak akkor mondható ki biztosan, hogy nem jött meg a Vác csapata...
"A fejlemények alapján a játékvezető valószínűsítheti, hogy adott esetben elmarad a mérkőzés, de véglegesen nem mondhatja ki. Kötelezően várnia kell 30 percet, és akkor írhatja le a jegyzőkönyvbe, hogy a mérkőzés elmarad, mert a vendégcsapat nem jelent meg - amennyiben így történik. Tehát minden olyan tényezőtől függetlenül ez a menetrend, ami egyébként már arra utal korábban, hogy nem lesz meccs. Ilyen lehet például, hogy a szabályok szerint a kezdés előtt minimum 35 perccel mindkét csapatnak le kell adnia az igazolásokat, és ez mégsem történik meg. Tehát ha például az egyik fél papírjai még 15 perccel a mérkőzés előtt sincsenek ott, akkor lehet arra következtetni, hogy nem valósul meg a találkozó, de biztosan nem lehet kijelenteni. A vendégcsapat késedelmes érkezésével kapcsolatos teendőkről a hatályos versenyszabályzat rendelkezik" - tájékoztatta a vidi.hu-t a Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársa.