Senica - MTK, a hivatalos kezdősorok
A selejtező visszavágója, a kezdősorok
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A selejtező visszavágója, a kezdősorok
Ma két csapatunkért is drukkolhatunk az Európa Liga selejtezőiben, az MTK idegenben, a Honvéd itthon próbálja kiharcolni a továbbjutást.
A Honvéd és az MTK Európa Liga mérkőzése is élőben a tv-ben
Lázok gól, magyar kiállítás, szlovák gól és egy kihagyott MTK büntető
Az MTK döntetlent játszott a Senica elleni első felvonáson, a két edző nem volt elégedett a mérkőzés után
Az MTK - Senica Európa Liga selejtező mérkőzés kezdősorai
Az MTK döntetlent játszott a Senica ellen, a visszavágót a szlovákok várják jobb helyzetből
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felcserélte a pályaválasztói jogot, így a Budapest Honvéd idegenben, az MTK Budapest pedig hazai pályán kezd az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában.
Az első körben érdekelt csapatok közül a Budapest Honvéd albán, az MTK Budapest pedig szlovák ellenfelet kapott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A második fordulóban bekapcsolódó Videoton is szlovák együttessel, a Slovan Bratislavával szemben lép pályára először.
Az MTK és a Senica az utóbbi évek során többször is játszott egymással edzőmérkőzést, így teljesen nem lesz ismeretlen az MTK számára a szlovák ellenfél.