Ma két csapatunkért is drukkolhatunk az Európa Liga selejtezőiben, az MTK idegenben, a Honvéd itthon próbálja kiharcolni a továbbjutást.
Az MTK a hazai mérkőzésen 1:1-es döntetlent játszott a Senica ellen, nem volt szerencséje a magyar csapatnak, hiszen emberhátrányból is sikerülhetett volna a győzelem kiharcolása, ha nem marad ki a büntető.
Persze a fociban nincs ha, így idegenben is gólt kell lőnie a Senica ellen az MTK-nak, ami még nem is tűnik lehetetlen dolognak. Egy-egyes döntetlen már hosszabbítást ér, ennél több gólt hozó döntetlen magyar továbbjutást, mint természetesen az MTK győzelem esetén is a magyar drukkerek örülhetnek. Minden más eredmény a Senica továbbjutását jelenti.
Az első mérkőzés alapján látszott, hogy az MTK képes megverni a Senicát, de a Senicának is voltak jó pillanatai, amiből kiderült nem rosszabb csapat az MTK-nál, amely az előző idényt még az nb2-ben töltötte és a kupaszereplés jogán harcolta ki az EL szereplést.
A koncentráció fontos lesz a Honvédnak is a Flamurtari ellen. A Honvéd idegenben harcolt ki egygólos előnyt, de mint Marco Rossi szavaiból kiderült, szerencse is kellett a győzelemhez, mert az is benne volt a játékban, hogy az albánok nyernek.
2012.07.12., CSÜTÖRTÖK
Senica - MTK 19:30
Honvéd - Flamurtari 20:30