Puskás-díj: Zsóri Dániel gólja már a legjobb három között
Az év góljáért való küzdelemben, Zsóri Dániel gólja bekerült a legszebb három közé
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
Az év góljáért való küzdelemben, Zsóri Dániel gólja bekerült a legszebb három közé
Mindhárom magyar klub kiesett az Európa Ligából, a Honvéd botrányos körülmények között, a Debrecennek esélye sem volt, a Fehérvár pedig liechtensteini csapattól szenvedett vereséget...
A három Európa Liga selejtezőben érintett magyar csapat közül csak a Fehérvár várja előnyből a visszavágót
Szűk győzelmet aratott a Fehérvár a liechtensteini Vaduz ellen
Az Uefa kisorsolta az Európa Liga selejtező harmadik körének párosait. A magyar csapatok továbbjutás esetén velük küzdhetnek
A Ferencváros a Bajnokok Ligája, a Fehérvár, a Debrecen és a Honvéd az Európa Liga második körében érdekelt. Kiderültek a mérkőzések időpontjai
Az első mérkőzésen aratott gólzáporos győzelem hatása kitartott a visszavágóra is, továbbjutott a Fehérvár a montenegrói ellenfelével szemben
A Fehérvár, a Debrecen és a Honvéd érintett az Európa Liga selejtezőjének első körében
A Fehérvár nem játszhat Sóstón a Zeta elleni Európa Liga mérkőzésen