Van egy csapatunk, de nem mi vagyunk a világ legjobbja, de kit érdekel, mert van egy csapatunk!
A magyar válogatott az utóbbi időszakban, nem csak az Európa-bajnokságon, hanem már a norvégok elleni play-off-ban is, megmutatta, egységben az erő. Az Eb-n ez még jobban kicsúcsosodott.
Ha van egy egységes csapat, egy jól megszervezett taktika, amit a játékosok meg is tudnak valósítani, jó felkészülés, mindez szakmailag jól alátámasztva, mindenféle taktikai elemzésekkel, fizikai mérésekkel, egyénekre lebontva. Ha mindenki tudja mi a dolga és még a szurkolók is a csapat mellé állnak, akkor sok mindenre képes lehet a magyar válogatott.
A sok minden jelen pillanatban annyi volt, hogy képesek voltunk megverni Ausztriát, vert helyzetből döntetlent játszani egy elképesztően masszív Izland ellen, valamint az Európa-bajnokság eddigi legjobb mérkőzését játszani azokkal a portugálokkal, akiknek a továbbjutás volt a tét.
Azért jó érzés volt most magyarnak lenni.
Nem kell ehhez szeretni a focit, a jó hangulat eluralkodott az egész országon. Aki ilyen-olyan okból kimaradt ebből az őrületből, csak sajnálhatja.
A nyolcaddöntő viszont helyre tette a magyar válogatottat. Hiába játszottunk jól, most nem volt mellettünk a szerencse, talán amiatt sem, mert a FIFA világranglista szerint a világ második legjobb csapatával mérkőztünk meg, ami a statisztika szerint jelenleg Európa legjobb csapata, bár ez nem jelenti azt, hogy meg is fogják nyerni az Európa-bajnokságot.
Azt viszont láthattuk, hogy eszméletlenül gyors csapatról van szó, az első félidőben nem is éreztük mit kellene ellenük játszani, talán egy kicsit gyámoltalanok is voltunk emiatt, ráadásul éppen pontrúgásból kaptunk gólt, pedig ennek a belga csapatnak a kontrái az igazi erőssége.
A hajrában túl sokat kockáztatott Bernd Storck, a világ egyik legjobb kontracsapata ellen nem szabad ennyire kitámadni, ennyire kevés védekező játékost a pályán hagyni. Helyzeteink voltak ugyan, de minden apró megingást kegyetlenül megtoroltak a belgák, mert most ők is nagyon akartak. A csoportmérkőzésen még döcögött a játékuk, most is hullámzó volt a teljesítményük, de az egyenes kiesés réme koncentrálttá tette őket is. Ami nem jött össze nekik egy felállt védelem ellen az első félidőben, az a kicsit kinyíló csapat ellen könnyedén ment. Persze ki kell emelni Hazard zsenialitását. De mit lehet ebből levonni: tanulni kell belőle és fejlődni tovább, mert megmutatták a belgák, van hova.
Az Euróba-bajnokság jó alapot ad a folytatáshoz. Jó lenne nem alább adni ennél a szintnél. Tanulni kell a hibákból és ebből lehet is. Ez az Európa-bajnokság óriási erőt adhat a játékosoknak és talán sikerül helyén kezelni a sikereket. Azt is megmutatta, hogy a világ legjobbjai azért még messze vannak tőlünk, de egységes csapatként még az ő dolgukat is meg tudjuk nehezíteni. Egy olyan csapatunk van, amely képes kijutni egy világeseményre és ott tud jól szerepelni. Európai középcsapattá nőtt a válogatottunk, amely haladás, csak így tovább, mert jönnek a világbajnoki selejtezők, ahol megint nem lesz egyszerű dolgunk. De szeretnénk újra olyan őrületet megélni, mint amilyet az utóbbi hetekben a magyar labdarúgó válogatott adott az országnak és látjuk, van rá esély, mert sok mindenre képes ez a csapat, csak szakmailag minden olyat mögéjük kell tenni, ami a jelenlegi labdarúgást jelenti és most meg is kapta a válogatott.
Ebből tanulni lehet, csak így lehet, vagy csak így érdemes csinálni. Remélhetőleg a válogatott szintről sok minden átcsorog majd a klubok szintjére is, bár ezt nem lesz egyszerű megvalósítani, "sok kis válogatottra lesz szükség".