El Shaarawy hivatalosan is az AS Roma játékosa lett

Stephan El Shaarawy aláírt az AS Roma-hoz, már edzett is a csapattal. Az olasz válogatott csatár egy rövid franciaországi kitérő után játszhat újra a Serie-A-ban.

 

 

Az AS Roma kedden hivatalosan is bejelentette Stephan El Shaarawy szerződtetését.

 

Az olasz válogatott támadó egyelőre az idény végéig érkezik kölcsönben a Milantól. A Roma 1,4 millió eurót fizet erre a fél évre a játékosért a milánói klubnak.

A Roma-nak opciós joga lesz az idény végén a csatár játékjogának megvásárlására. Ha Spallettiék igényt tartanak rá végleg, akkor 13 millió eurót kell fizetni érte.

A 23 éves támadó a Genoa utánpótlásában kezdte a labdarúgást, 16 évesen, 2008-ban már bemutatkozhatott a felnőttek között is... A Milan 2011-ben csapott le és úgy tűnt, El Shaarawy személyében megszerezték az olasz labdarúgás aktuális fiatal tehetségét.

A támadónak jól is indult a Milanban, később egy éppen anyagi válságban lévő klubot vitt a hátán a góljaival, majd megérkezett Mario Balotelli a keretbe és onnantól kezdve kevesebb lehetőséget kapott. Majd végül 83 mérkőzés és 21 gól után távozott kölcsönben a Monacóhoz 2015 nyarán, majd 2016 januárjában már vissza is tért Olaszországba. Rómában kerülhet ki a kisebb hullámvölgyből.