Az MTK 3-1-re nyert a Paks ellen a 18. fordulóban, a helyzetei a Paksnak is meg voltak, de az MTK lőtte a több gólt
A mérkőzést a Paks kezdte jobban, több helyzete volt a vendégeknek, veszélyesebben játszottak, de az első gólt mégis az MTK szerezte meg. A találkozót a Bozsik Stadionban rendezték.
| 2015-02-27 19:00 | MTK Bese 37 Pölöskei 60 Horváth Zs. 88 |
3-1 | PAKS Báló 44 (11-es) |
A 37. percen Csiki emelte balról a tizenhatos előterébe érkező Kantának, aki majdnem átesett a labdán, de ezzel mindenkit átverve tudott betörni a tizenhatoson belülre és tenni le a labdát a középen érkező Bese elé. Bese meg a bal felsőbe lőtt.
Sokáig nem örülhettek a hazaiak, Vadnai buktatta Kulcsárt a tizenhatoson belül, a büntetőt a 44. percben Báló lőtte a hálóba.
A második félidőben az MTK két gólt lőtt, az elsőt szabadrúgásból a 60. percben. Pölöskei majdnem harminc méterről bombázott a kapuba, bár ehhez kellett Molnár kapus bakija is. A labda szitált, ez megzavarta a kapust, aki bevédte azt.
A Paks próbálkozott az egyenlítéssel, de az újabb gólt az MTK szerezte, Kanta határozottan fejelt el egy labdát, amivel indította Horváth Zsoltot, Horváth még a kifutó kapus mellett a hálóba emelt.