Pieter de Jongh személyében új holland szakember érkezik a Magyar Futball Akadémia élére.
A Budapest Honvéd Klubjához kötődő Akadémia tulajdonosa, George F. Hemingway azt mondja, az ország legjobb akadémiájának a legjobb szisztéma jár. A magyar futball állapota siralmas, bizonyítanunk kell a világnak – a Sport TV Mai helyzet című műsorában a futballutánpótlás helyzetét értékelte a Budapest Honvéd tulajdonosa.
A Magyar Futball Akadémia élére holland kiválóság érkezik. Pieter de Jongh igazi munkamániás, az egész életét a pályán, a fiatalokkal, a többi edzővel töltötte és tölti. George F. Hemingway Pieter de Jongh kiválasztásáról azt mondta a Sport TV Mai helyzet című műsorában, hogy számára mindig is szimpatikus volt a holland szisztéma, szerette volna kipróbálni azt az utánpótlás-képzési rendszert itthon, amit az Ajaxnál és más holland csapatoknál is alkalmaznak.
„Olyan edzőt kerestem, akinek a legnagyobb tapasztalata az utánpótlásban volt. Pieter átnézte az akadémiánkat, a munkafolyamatainkat. Tervez változásokat, ehhez minden támogatást meg fogunk adni neki” – nyilatkozta Hemingway.
Az akadémia alapítója azt is bevallotta, ha az egész magyar labdarúgás helyzetét nézi, nem állunk jól, de ezt nem egy mérkőzésből kell levonni tanulságként. Az emlékezetes 8-1-es holland-magyar mérkőzésről nem beszélt az új trénerrel, mert mint mondja, a volt feleségéről sem beszélgettek.
„A holland meccs egy meccs volt, nem szabad abból kiindulni. Az egész magyar labdarúgást kell megnézni, hogy áll. Nem áll jól. Elvesztettünk egy meccset. A Honvéddal is gyönyörű eredményeket értünk el az elmúlt években, majd elvesztettünk egy meccset 7-0-ra. Ha csak ezt nézném, harakirit követnék el. Nem egy mérkőzésből, egy egész állapotból kell kiindulni. 30 év áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy a magyar labdarúgást ennyire tönkretegyék. Ezt rendbe tenni évek kellenek, kitartó, jó munka. Itthon 50 évig nem épült semmi, csak az utóbbi 2-3 évben. Miért gondolják, hogy mindennek egyszerre mennie kell?” – tett fel a kérdést a klubtulajdonos.
A fiatalok európai szintű képzésének vannak jó alapjai itthon, Hemingway öt ilyen akadémiát lát, Győrben, az MTK-nál, Szombathelyen, Felcsúton és a Honvédnál. Szerinte ezek a klubok képviselik a magyar utánpótlásképzésben a legnagyobb értéket. Hozzátette, bizonyítanunk kell a világnak, hogy vannak olyan játékosaink, akiket érdemes megvenni. Bizonyítani kell, hogy vannak olyan klubcsapatok, amelyek tudnak menni legalább 3-4 fordulót a nemzetközi kupákban.
„Ehhez most ragyogó kormányzati támogatást látok, az MLSZ vezetése és a klubok is érzik és értik, hogy a magyar labdarúgásban problémák voltak és vannak. Idő kell a változáshoz, ahhoz, hogy az akadémiák kibontakozhassanak. Mi próbáljuk felépíteni a magyar labdarúgást, amihez idő kell” – nyilatkozta a Sport TV Mai helyet műsorában George F. Hemingway.
