AS Roma: 30 pont, 24-1-es gólkülönbség

A Roma fantasztikus, történelmi idénykezdést hajtott végre, az első tíz fordulóban mind a tíz mérkőzésüket megnyerték Rudi Garciáék.

 fotó: asroma.it

Az idény elején talán senki sem várta a Romatól, hogy így bekezdjenek, talán csak annyit, hogy legyenek harcban a bajnokok ligáját érő helyekért. Erre az új edzővel szárnyakat kapott a csapat, ráadásul mindezt úgy teszik, hogy gólokat lőnek, és közben nem kapnak.

 

A Roma 30 pontot gyűjtött tíz mérkőzésen, lőtt 24 gólt és kapott 1-et, aminek köszönhetően természetesen vezetik a tabellát is.

A tabellán a Napoli és a Juventus követi a fővárosi csapatot. A Napoli 22-7-es gólkülönbséggel és 25 ponttal a második, míg a Juventus is 25 pontos, de a 22 lőtt gól mellett 10-et kaptak.

A három éllovas mögött újabb szakadék 19 pontos az Inter és a Verona, 18 pontos a Fiorentina, a Milan meg 12 pontot gyűjtött csak. Persze korai lenne még kimondani, hogy lefutott a bajnokság, de az most már valószínűsíthető, hogy a Roma, a Napoli és a Juve hármasa közül kerül ki a bajnok.

A Roma eddigi teljesítménye történelmi, ilyen jól még senki sem kezdte az idényt az olasz bajnokságban. Ráadásul csak egy gólt kaptak az idényben, a Parma otthonában csúszott be egy hiba.

Az utóbbi fordulók során egyre jobban nő a nyomás a Farkasokon, hiszen mindenki őket akarja már elverni, ráadásul Totti sérülés miatt nem lehet a csapata segítségére és azért látszik, hogy még mindig ő az úr a pályán. A kiesése óta nem olyan gördülékeny a csapat támadójátéka, de azért a pontokat így is gyűjtik.

Rudi Garcia nagy sikere többek között az, hogy Tottit újra csúcsra tudta járatni úgy, hogy a rutinos játékmester el is fogadja az edzője utasításait. De jól jellemző a csapatra, hogy az Udinese ellen emberhátrányban tudott nyerni, a Chievo ellen meg a ritkán kezdő Borriello volt a nyerő ember. A Chievo ráadásul a tabella utolsó helyezettjeként végig védekezte a mérkőzést… ezen a meccsen nem ment úgy a Romanak, de csak sikerült begyűjteni az újabb három pontot.

A hétvégén a Roma a Torinohoz látogat és természetesen már mindenki azt mondja, itt lesz a vége, eddig tartott a csoda. Vasárnap este kiderül majd, hogy lesz-e 33 pont 11 mérkőzés után… A papírforma szerint természetesen a Roma fog nyerni, de valamikor minden sorozatnak meg kell szakadnia.