EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
Andy Carroll már a mérkőzés elején megszerezhette volna a vezetést, de a védővel is zavarták egymást, na meg Hart is nagyot védett.
Aaron Lennon a 35. percben kapott nagyszerű labdát a jobb szélen, majd becselezte magát a tizenhatoson belülre és a bal alsóba lőtt.
Gerrard a 13. percben értékesítette az Agger által kiharcolt büntetőt. A labda a jobb alsóban kötött ki.
Artur, a Beira Mar játékosa tekert a 42. percben a bal felsőbe. A hazaiak látványos gólja végül nem ért pontot, a Braga 2:1-re nyerte a bajnokit.
Kedd délelőtt a Ferencváros felnőtt csapata elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra.
A Valencia az első mérkőzésen egygólos előnyt harcolt ki, a játékosok megérkeztek Sevillába
Neymar hódította el 2011-ben a Puskás Ferenc-díjat