Bajnokok Ligája: Videoton - Sturm Graz 3:2 Nyert a Vidi, de kiesett
A Videoton végig irányította a mérkőzést, sőt három gólt is szereztek Elekék, de buta gólokat kaptunk már megint, így nem lehet továbbjutni.
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A Videoton végig irányította a mérkőzést, sőt három gólt is szereztek Elekék, de buta gólokat kaptunk már megint, így nem lehet továbbjutni.
Videoton - Sturm Graz 3:2 "ÉLŐ" közvetítés. A Videoton három gyönyörű gólt szerzett, de a Sturm kihasználta a buta védelmi hibákat és kétszer is egyenlíteni tudott. A győzelem sikerült, de a csoda elmaradt.
A Videoton - Sturm Graz selejtezőmérkőzés visszavágójának kezdősorai
A magyar bajnok kétgólos hátrányból várja a szerda esti Sturm Graz elleni visszavágót.
A Sturm Graz a selejtező első felvonását két góllal nyerte, a két csapat edzőjének mérkőzés utáni nyilatkozata.
Szabics és Kienast góljaival nyert a Sturm a Videoton elleni BL selejtező odavágóján
Szabics Imre technikás és erőszakos megmozdulásával szerzett vezetést a Sturm a 68. percben. A vége 2:0 lett az osztrákoknak
Szabics Imre zseniális megmozdulásával és a hosszabbításban lőtt Kienast góllal már-már a továbbjutás szélére került a Sturm! A Videoton nem játszott alárendelt szerepet, de a két figyelmetlenség már ezen a szinten is két góllal jár.
A Sturm Graz - Videoton BL-selejtező első felvonásának hivatalos kezdősorai
A Videoton szerdán kezdi meg a Bajnokok Ligája menetelést. Az első ellenfél az osztrák Sturm Graz lesz.