Szombat helyett pénteken rendezik az MTK - DVSC bajnokit
A DVSC kérésére egy nappal előbb rendezik meg a bajnokit.
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A DVSC kérésére egy nappal előbb rendezik meg a bajnokit.
Döntetlen a nyitányon, a Debrecen nem tudta elvinni mind a három pontot a Nyíregyházától
Kezdődik az NB1 2014/15-ös szezonja, a nyitómérkőzés élőben a tv-ben. A magyar U19-es válogatott a világbajnokságért játszik ma Izrael ellen, csak a győzelemmel tudják kiharcolni a fiúk.
A tavalyi nemzetközi szerepléshez képest nagyot lépett előre a magyar foci, két magyar csapat is továbbjutott a selejtezők harmadik körébe
Kialakult a harmadik selejtezőkör mezőnye és a párok is.
A Bajnokok Ligája második selejtezőkör visszavágó mérkőzéseinek menetrendje, eredményei és gólszerzői
A Debrecen végig fölényben játszott, de a győzelemhez kellett a kiállítás is
Megúszta kapott gól nélkül az északír csapat, nem tudott előnyt kiharcolni a Loki
A Debrecen a bajnokok ligája második selejtezőkörének odavágóján az északír Cliftonville ellen mérkőzik. A találkozó kezdősorai.
A Debrecen a második selejtezőkörben már érdekelt, az első mérkőzések. Eredmények és gólszerzők.