Dárdai: A vezérek és a szorgalmas játékosok is hozták magukat
A magyar válogatott most már nyugodtan készülhet a márciusi folytatásra, mondta Dárdai Pál a mérkőzés után sajtótájékoztatón
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A magyar válogatott most már nyugodtan készülhet a márciusi folytatásra, mondta Dárdai Pál a mérkőzés után sajtótájékoztatón
A játékosok nagyon akarnak bizonyítani és ebből gyakran kijönnek a hibák, ebből kell visszavenni, okosan kell játszani, az év mérkőzése vár a csapatra Dárdai szerint.
Dárdai Londonba utazik a Hertha U15-ös csapatával, majd novemberben jönnek a finnek
Dárdai Pál a finnek elleni mérkőzés után beszélne a folytatásról, nem tudja elképzelni, hogy ne nyerne a csapat a finnek ellen.
Dárdai elismerte, hogy nem játszott jól a csapat, de a legfontosabb a három pont megszerzése
Dárdai Pál lélekben összehozná a csapatot, egyszerű játékrendszer kialakítására készül.
Nyilasi Tibor is szerepet kap az új szövetségi kapitány stábjában
Az idei válogatott mérkőzésekre kinevezett szövetségi kapitány nagy kihívásnak tartja a rá váró feladatot.