Dybalát a Tottenham próbálja leigazolni
A Tottenham első ajánlatát visszautasított a Juventus
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A Tottenham első ajánlatát visszautasított a Juventus
A Tottenham bejelentette a rekordigazolást
A Tottenham másfél éve igazolt utoljára játékost, most megtört a jég, de kölcsön is adták a fiatal tehetséget
Klubrekordot jelentő összegért érkezik a Lyontól a válogatott középpályás a Tottenhamhez
A Tottenham az elveszített Bajnokok Ligája döntő után erősítene
A Liverpool a tavaly elvesztett döntő után biztosra ment. Egy szerencsés korai gól és az eredmény őrzése végül megérdemelt győzelmet hozott a Tottenham ellen.
A Tottenham a Betistől igazolna középpályást
Összesítésben már három góllal is vezetett az Ajax, de a második félidőben Lucas Moura megrázta magát és mesterhármasával továbbjutott a Tottenham
A kettős emberhátrányt nem bírta ki a Spurs védelme, a 91. percben kapott góllal veszített pontot a Tottenham
Micsoda, csere! Két perc és pirosat kapott Juan Foyth a Bournemouth ellen