Reto Ziegler a Juventus második igazolása!
A Juventus hivatalosan is bejelentette, sikerült megállapodni a Sampdoria svájci védőjével, aki négy évre kötelezte el magát a torinó klubhoz.
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A Juventus hivatalosan is bejelentette, sikerült megállapodni a Sampdoria svájci védőjével, aki négy évre kötelezte el magát a torinó klubhoz.
Phil Neville megmutatta hogyan szerelnek Angliában a játékosok. A kemény belépő után mosolyogva, kéz a kézben andalogtak egy kicsit Gary Neville búcsúmérkőzésén.
Gary Neville búcsúmérkőzésén olyan egykori társak is pályára léptek, mint Beckham, Butt, vagy Phil Neville. A mérkőzésen Rooney szerzett vezetést, de Pepe egyenlített, majd Giandonato fantasztikus szabadrúgásával a Juventus nyert.
A Genoa elnöke bejelentette, megállapodtak a Milan-nal Boateng átigazolásáról. Boateng az idényt kölcsönben már a Milan-ban töltötte, jöhet a folytatás.

A Juventus és a középpályás megállapodott egymással, Pirlo három éves szerződést kötött a torinói klubbal.
A svéd csatár első éven egészen jól sikerült a Milan-ban!
A Roma indulhat az Európa Ligában, a Sampdoria meg vereséggel búcsúzott a Serie A-tól.
Döntetlennel búcsúzott az élvonaltól a Brescia.
Győzelemmel zárta az idényt a Chievo, a Palermo nem tudta megelőzni a Juventust.
Gólgazdag győzelemmel búcsúzott a Bari az élvonaltól