Gera Zolit újra műteni kell, vége az idényének
Gera Zoli a QPR elleni FA Kupa mérkőzésen sérült meg, az idényben már nem léphet pályára.
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
Gera Zoli a QPR elleni FA Kupa mérkőzésen sérült meg, az idényben már nem léphet pályára.
Ismét térdsérülést szenvedett Gera Zoltán, a West Bromwich Albion magyar labdarúgója.
Juhász Roland nehéz helyzetben van, nem számítanak rá az Anderlechtnél, a válogatott védő sorsa akár már januárban rendeződhet.
A magyar válogatott két helyet csúszott hátra a FIFA legújabb ranglistáján, a vb-selejtezős csoportunkban a hollandok mögött a másodikak vagyunk a rangsorban
Egervári Sándor a hétvégén Mainzba látogat, ahol Szalai csapata fogadja Hajnal Stuttgartját.
Egervári Sándor 22 fős keretet jelőlt ki, meghívta Rudolf Gergelyt is, aki végre felépült a sérüléséből.
Hétfőn hivatalossá vált, hogy a magyar ligaválogatott december 3-9. között Egyiptomban játszik nemzetközi mérkőzéseket.
Igen gyenge játékkal zártuk az évet, még szerencse, hogy ez csak egy felkészülési mérkőzés volt...
Abdellaoue csereként állt be, majd a 79. percben kilőtte a jobb alsót. Norvégia 2:0-ra nyert Magyarország ellen
Az első félidő 38. percében Nielsen érkezett jól a jobbról belőtt labdára és közelről megszerezte a vezetést