Bogdán Ádám örömmel igazolna Olaszországba
A Liverpool magyar válogatott kapusa is vigasztalta a Bajnokok Ligája döntőjében óriási hibákat védő csapattársát
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
A Liverpool magyar válogatott kapusa is vigasztalta a Bajnokok Ligája döntőjében óriási hibákat védő csapattársát
Brazil válogatott középpályással erősített a Liverpool
Elképesztő gólokat és potyákat láthattunk a Bajnokok Ligája döntőjében, amiben Benzema és Bale volt a hős, Karius potyáit sosem felejti a kapus, Salah sérülése meghatározta a Liverpool döntőjét. Zidane vezetésével, harmadik alkalommal nyeri a Bajnokok Ligáját a Real Madrid!
A Real Madrid - Liverpool Bajnokok Ligája döntő kezdősorai
Kiderült, ki lesz a Bajnokok Ligája kommentátora, valamint igazi Bajnokok Ligája menüt kapunk a tévéből
A Liverpool bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Real Madrid lesz az ellenfele. Az eddig ragyogó szereplést többek között a támadó triójának is köszönhetik az angolok.
Hétfő estétől csütörtök reggelig alkoholtilalom az Olimpiai Stadion környékén
A Liverpool brazil támadója hosszabbított
Salah vezérletével már öt góllal is vezetett a Liverpool, a végére sikerült három gólra csökkenteni a Romának a hátrányát, így megint kezdenek reménykedni a szurkolók...
Az angol párharcot a Liverpool nyerte kettős győzelemmel, az AS Roma pedig olyan győzelmet aratott, amire senki sem számított.