Szűcs nem igazol az MTK-hoz, Vass hosszabbított, Varga egy évre jön
Az MTK-nál zajlik az élet, új vezetőedző mellett néhány játékosról is érkezett hír
EREDMÉNYEK ÉS TABELLÁK
^hirdetésˇ
Az MTK-nál zajlik az élet, új vezetőedző mellett néhány játékosról is érkezett hír
Változások az MTK-nál, László Csaba lesz az új vezetőedző, hosszútávon számítanak vele.
Rafa Benítez első igazolása lehet Daivd De Gea
A Real Madrid hivatalosan is bejelentette az új edzőt
Magyar Ligakupa és női Magyar Kupa döntő is élőben a tv-ben
12 csapatra csökken az NB1 létszáma, 16 csapatos lesz az NB2
Joseph Blatter lemondott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáról négy nappal azután, hogy újraválasztották.
A Manchester City évek óta szeretné megszerezni a spanyol játékmestert
A Barcelona védője új szerződést kapott a katalán klubtól
Az MLSZ a hétfői elnökségi ülésen döntött, 12 csapat indul a következő idényben. Csak a Nyíregyháza engedélyezte a nyilvánosságra hozatalt a licenc döntésről. Háromkörös modell mellett döntöttek, nem lesz rájátszás.