Szoboszlai Dominik a City ellen nem játszhatott, elképzelhető, hogy a LASK elleni mérkőzést is ki kell hagynia.
A Liverpool hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Manchester Citytől. Szoboszlai kisebb sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést. Azt még nem tudni, hogy a LASK elleni Bajnokok Ligája találkozón játszhat-e.
Andoni Iraola a vereséggel záruló mérkőzés után kitért Szoboszlaira is, aki szerinte a válogatottól túlterhelten érkezett vissza. Különedzést végzett, de valamilyen kisebb fájdalmat érzett.
A végeredményt láthattuk, Szoboszlai a lelátóról nézte a mérkőzést.
Iraola nem volt optimista a sérültekkel kapcsolatban. Főleg úgy, hogy jelezte, 10 nap alatt négy mérkőzés vár rájuk. Hamarosan utaznak Ausztriába és úgy érzi, nehéz lesz bármelyik sérült játékosát felépíteni a mérkőzésekre.
A Liverpool drukkereknek egyértelműen rossz volt nézni, milyen sok alapembere hiányzott a csapatnak, Szoboszlai mellett többek között Ekitike és Isak is sérült, Gakpo sem játszhatott.
Kerkez legalább végig játszotta a meccset.
A Liverpool szerdán játszik a LASK ellen a Bajnokok Ligájában. Addig kiderül, hogy Szoboszlai sérülése mennyire komoly. Reméljük sikerül kipihennie az igen intenzívre sikerült Nemzetek Ligája heteket.
Az új rendezésű Nemzetek Ligája megterhelő volt a válogatott játékosok számára, hiszen rövid időn belül négy válogatott mérkőzést is rendeztek, a korábban megszokott kettő helyett. Lényegében egy mini tornára kellett felkészülniük a játékosoknak. Érdekes volt nézni, hogy melyik válogatottnál, milyen módon tudták megoldani a pihentetést. Marco Rossi is, amikor tehette, lecserélte Szoboszlait, bár nem sok pihenő fért bele a számára, érhető módon. De a Liverpoolnál sem kap pihenőt, csak ha nagyon kell...
LASK - LIVERPOOL
2026.10.14., SZERDA 18:45