A Liverpool Szoboszlai nélkül, majd Gravenberch kiállítása után tíz emberrel, nem tudott reagálni a hatékony manchesteri helyzetkihasználásra, ronda vereség lett a vége.
A Liverpool - Manchester City találkozóra kiemelt figyelem esett, hiszen a City először lépett pályára azok után, hogy 114 vádpontban bűnösnek találták őket. Igaz, fellebbeztek, de valójában a szurkolók, a semleges nézők is már meghozták az ítéletüket.
A Liverpool a mérkőzésbe Szoboszlai Dominik nélkül ment bele, és azért összességében érződött a hiánya. A Pool egészen addig tudta őt helyettesíteni, amíg 11 emberrel játszott, a kiállítás után viszont hiányzott a magyar válogatottban egy kicsit túlhajtott játékos: az óriási munkabírása, védekezésből kivett része emberhátrányban még dominánsabban kirajzolódik, a hiánya pedig mérkőzést eldöntő volt
A Liverpool a 62. percig több és veszélyesebb helyzetet dolgozott ki, de megkapta Gravenberch a második sárgáját, vagyis pirossal mehetett az öltözőbe. Amúgy mind a két sárgát vitatták a szakértők, míg főleg a liverpooli drukkerek szerint erős ítéletek születtek, és a kiállításnak köszönhetően, főleg utólag látszik, jelentősen átalakult a mérkőzés képe.
Haaland a 65. percben, Doku a 68. percben betalált, vagyis a kiállítás után szinte azonnal kettőre növelte az előnyét a City, és a két gól után már nem nagyon volt érdemi lehetősége a Liverpoolnak. Cherki zseniális gólja után, a 78. percben lezárult a mérkőzés.
A különböző statisztikák alapján az xG 0.76 vs 1.59 a City javára, vagy ezen számok körüli értéket mutatnak, így utólag egyértelmű, hogy a City megérdemelte a győzelmet. Viszont a kiállításig messze többet próbálkozott kapura lövéssel a Liverpool, de összességében egyik csapatnak sem volt magas minőségű helyzete. Ha visszaemlékezünk a mérkőzésre, a kiállítás előtt lényegében Jacquet és Mac Allister előtt volt 0,1 xG körüli helyzet, ami kimaradt. A kiállítás után viszont előbb Haaland 0,09, míg Doku 0,06 xG-re lőtt gólt, vagyis a nem nagy helyzetet, tökéletes megoldással oldották meg. Cherki viszont a gyönyörű támadás végén, már szinte ziccerben találta magát, nem véletlen a 0,7 feletti helyzetminőség.
A két csapat átlagos helyzetminősége viszonylag alacsony volt, a Liverpool 0,07, Man City 0,09-es lövésekkel operált. Az xGOT esetében, ami már a kapura tartó lövés minőségét mutatja, a Citynél magasabb lett, mint a sima xG, ami jelzi, hogy manchesteri támadók kegyetlenül kihasználták a helyzetecskéiket.
A mérkőzés képét alátámasztják a statisztikák is, Gravenberch kiállítása előtt 12-4 volt a lövések száma a Liverpool számára, majd a végére 13-15 lett a City javára.
A kiállítás előtt ezt az xG mutató is megerősítette, a 62. percben még 0.68 vs 0.35 volt a szám a Liverpool javára, sőt még a City két gólja után is magasabb volt a Liverpool xG mutatója, mint a Cityé. Majd Cherki gólja statisztikailag is eldöntötte a mérkőzést, nem csak a látottak alapján. Igaz, lelkileg a Liverpool már az első-két gól után megzuhant, a harmadik találat csak a kegyelemdöfés volt.
Ha talán nem jön szinte azonnal Haaland gólja, akkor lett volna ideje belenyúlni a mérkőzésbe Iraolának, de a City olyan gyorsan kihasználta a megzavarodott liverpooli védekezés adta lehetőségeket, hogy már mindegy volt, mit lép a hazaiak edzője.
Hazai részről a szokásos: Szoboszlai hatalmas értéke a klubnak, a hiánya nagyon érződött, míg Wirtz és Barcola leigazolása egyelőre nem indokolja az értük kiadott hatalmas összeget. Igaz, Barcola még friss érkező, kaphat egy kis türelmet a szurkolóktól, Wirtz mögöt már van egy teljes idény, így nem meglepő a teljesítménye. Viszont, hiába a sok drága igazolás az utóbbi két idényben, ha Ekitike és Isak is sérült, Szoboszlai mellett Gakpo sem bevethető, ennyi hiányzót még a Liverpool sem tud helyettesíteni.
További adatok a mérkőzésről
Liverpool - Manchester City 0-3 Adatlap