Valencia - Barcelona: Egy történelmi korszak vége a Mestallában

A Barcelona számára sem csak egy mérkőzés lesz a Valencia elleni, egy történelmi időszak lezárásának egyik záró akkordja a mérkőzés

 

Amikor vasárnap délután megszólal a sípszó a Mestallában, a futball szerelmesei nem csupán egy szokásos La Liga rangadóra figyelnek, hanem egy több mint százéves fejezet utolsó akkordjaira is. Az FC Barcelona idei negyedik bajnoki mérkőzésén látogat a Valencia otthonába, amely stadionban minden jel szerint most lép pályára utoljára.

 

A házigazdák ugyanis a tervek szerint a 2027/28-as idényt már az új stadionjukban kezdik meg, így a futballtörténelem egyik legpatinásabb arénája lassan átadja helyét a modern kornak. 

A katalánok számára a Mestalla mindig is kemény diónak számított. Az itt megrendezett 115 összecsapás mérlege – 43 győzelem, 30 döntetlen és 42 vereség – pontosan megmutatja, milyen ádáz csatákat vívott a két együttes az elmúlt évtizedekben. 

Hansi Flick számára ráadásul személyes jelentőséggel bír ez a gyep, hiszen 2024 augusztusában épp itt mutatkozott be a Barça kispadján egy hátrányból kiharcolt, 2-1-es sikerrel. 

A német szakember érkezése óta a Valencia elleni párharcok kifejezetten gólzuhatagot hoznak. A számok nyelvén ez egészen elképesztő mutatót jelent: Flick csapata öt mérkőzésen hússzor vette be a "denevérek" kapuját, ami meccsenkénti négygólos átlag. Bár abszolút értékben a Real Madrid hálóját többször rezegtették meg (22 alkalommal), a meccsenkénti hatékonyság terén a Valencia vált a katalánok legfőbb áldozatává. 

A találkozó egyik legérdekesebb egyéni szála Raphinha parádés formája. A brazil szélső ihletett állapotban futballozik a szezonrajt óta, az első három fordulóban szerzett öt gólja pedig önmagáért beszél. Amennyiben vasárnap ismét betalál, nevét olyan aranybetűs klublegendák mellé írhatja fel, mint Kubala László, Ré vagy Cesc Fàbregas, akik szintén az idény első négy bajnokijának mindegyikén eredményesek tudtak lenni. Ennél is magasabb szintre mindössze Zlatan Ibrahimović és César Rodríguez jutott, akik zsinórban öt gólos nyitómeccsel tartják a klubrekordot. 

A hibátlan szezont futó Barcelona tehát nemcsak a bajnoki pontokért, hanem az elit klubtörténelem újabb lapjaiért és egy méltó stadionbúcsúért lép pályára a spanyol futball egyik legikonikusabb katlanában.