Ki az a három játékos, aki még távozhat a Real Madrid keretéből?

José Mourinho csökkenteni akarja a játékoskeretet, várható még távozás

 

José Mourinho a Ferencváros elleni felkészülési mérkőzés kapcsán jelezte, kompaktabb, kisebb kerettel szeretne nekivágni a következő idénynek.

 

A portugál mester lényegében minden posztra két játékost szeretne. Jelenleg 20 fős keretben gondolkodik, plusz a sérültekben. Ez alapján három játékos van veszélyben.

Endrick és Pitarch maradni fognak, ez az utóbbi napokban derült ki, a két fiatalra számít Mourinho.

Szóval egy szűkebb keretet akar, amelyet olyan játékosok alkotnak, akik több poszton is bevethetők. Vagyis egyértelműen nem akar rossz hangulatot az öltözőben, játékban tartott labdarúgókat szeretne.

A szűk keret hátránya, ha megsérül valaki, akkor nehezebb lesz pótolni a játékost, viszont tény, hogy az öltözőnek jót tehet, ha sikerre éhes, a helyükért valós reményekkel küzdő játékosok alkotják a csapat keretet.

Valószínűleg mind a három játékos, akire gondolni lehet, nem fog távozni, szóval nem lesz tökéletes Mourinho terve, de ha igen, akkor az alapcsapat mellett, az utánpótlásban lehet majd reménykedni, ha sok lesz a sérült.

A védelemben Asencio az egyik játékos, aki távozhat. A fiatal középső védőt nem adná el végleg a klub. Főleg úgy, hogy közben Militao sérült, és a visszatérése kérdőjeles. Mármint az, hogy milyen állapotban tud újra csatlakozni a kerethez.

Mendy a védelem bal oldalán sérült, ráadásul Carreras és Cucurella is előtte van. Sérülten nehéz lesz tőle megválni, de ennek ellenére nehéz lesz rá számítani. A francia védő korábbi hírek szerint nem erőlteti a távozást...

A középpályán a Valverde - Tchouameni affér ellenére nem közülük kerül ki a távozó, sőt, várhatóan kezdőként számít rájuk Mourinho, hanem Camavingánál rezeg a léc, akinek pocsék előző szezon van a háta mögött. Camavinga viszont nem nagyon akar távozni, bár talán, ha egy top klub jelentkezne be, akkor hajlandó lehet a váltásra.

A várható keret, amely megmarad

Courtois/Lunin - Trent/Dumfries, Rüdiger/Huijsen/Asencio?, Konaté/Militao, Cucurella, Carreras/Mendy? - Tchouameni/Camavinga?, Valverde/Pitarch - Diomande/Brahim Díaz/Bernardo Silva - Bellingham/Güler - Vini Jr./Rodrygo - Mbappé/Espí/Endrick

A keretben több játékos tud több poszton is játszani, így Bernardo Silva akár egy sorral hátrébb is bevethető Camavinga helyett. Endrick a Lyonban jobboldali támadóként is bevált. De az alapvetően balszélső Rodrygo, mióta a Real Madridhoz érkezett, inkább jobb oldali támadóként szerepelt. Míg Mbappé eredetileg baloldali támadó. És ez csak a szigorúan vett rendszer, a támadások, a védekezések során is bőven tudják változtatni a helyüket a játékosok. Trent dolga lehet segíteni a támadásokat a középpályára előre lépve. Bellingham ugyan sokkal hatékonyabb, ha oda érhet a kapu elé, de az utóbbi idényben gyakran védekező középpályásként is nagyot játszott. 

Vagyis szűkülhet a keret, de ettől még lesznek lehetőségei a változtatásra Mourinhónak. A játékosok képességeinek köszönhetően, megteheti, hogy kompaktabb kerettel vágjon neki az új idénynek. Ami viszont fontos, a sérüléseket el kell kerülniük, mert az utóbbi években komoly problémát okozott a rengeteg sérülés.