Lamine Yamal góljával nyert a Celta ellen a Barcelona, de a győzelem ellenére a komoly sérülés miatt nem lehetnek boldogak
Hiába értékesítette a 40. percben Lamine Yamal az ellene elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt, ha utána már nem tudott a társakkal ünnepelni.
A katalánok csúcsjátékosa a bal combjához kapott és a földre került.
Yamal a spanyol lapok szerint combhajlító izomszakadást szenvedett. Bár a pontos diagnózist még nem ismerik, várják a klub hivatalos bejelentését.
Várhatóan a Real Madrid elleni Clásicót is ki kell hagynia, de egyes vélemények szerint akár a bajnoki idényt is.
A Barcelona szombaton a Getafe ellen játszik, amin Yamal mellett a szintén megsérülő Cancelo sem lesz bevethető. Míg Eric García egy újabb sárga lap miatt elérte az eltiltást jelentő mennyiséget.
Christensen, Marc Bernal és Raphinha is sérült.