Barcelona: Roony Bardghji átment az orvosin

Roony Bardghji hamarosan aláír a Barcelonához

 

A fiatal svéd támadó hamarosan aláírhat a Barcelonához, már átment az orvosin a spanyol lapok szerint.

 

Várhatóan 2029-ig szóló szerződést fog aláírni.

Eleinte az első csapat és az utánpótlás csapatban is számítani fognak rá.

 

Rövid kisokos a játékossal kapcsolatban

2021. november 21-én, 16 évesen és 6 naposan debütált a dán élvonalban a Köbenhavn színeiben, ezzel a liga történetének legfiatalabb játékosa lett. Hét nappal később megszerezte első bajnoki gólját. 2022 októberében a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott. 2023. január 7-én meghosszabbította szerződését a koppenhágai csapattal 2025 decemberéig. 2023 novemberében a Manchester United ellen szerezte meg első Bajnokok Ligája-gólját. 

2024 májusában súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt 9-12 hónapos kihagyást jósoltak számára. 2025. március 31-én tért vissza a pályára, 334 napos kihagyás után. A svéd utánpótlás-válogatottakban játszik, 2021-ben az U17-es, 2022-ben pedig az U21-es csapatban debütált. 

A legfrissebb hírek szerint a Barcelona szerződtette, a megállapodás 2029 júniusáig szól és több mint 2 millió euróért. 

A hivatalos bejelentés a következő napokban várható.