A Tottenham a fiatal japán válogatott védővel erősít
Hivatalosan még nem jelentették be a szerződtetését, de szinte biztos, hogy Kota Takai lehet a következő igazolás a Tottenham Hotspurnek.
A 20 éves japán védőért készek 5 millió fontot is kifizetni, a Kawasaki Frontale csapatától érkezik a londoni klubhoz.
Alapvetően középhátvéd, de jobb oldali védőként is bevethető.
Magas, 192 cm, vagyis fizikailag erős, jól fejelő játékosról van szó.
Fiatal kora ellenére már bemutatkozott a felnőtt válogatottban is.
2024-ben pedig elnyerte a J-Liga legjobb fiataljának járó díjat.
Thomas Frank, a Tottenham új edzője az első csapatba szánja a játékost, vagyis nem a tartalékba igazolná, vagy nem akarják rögtön kölcsönadni.
A Spurs védelmében olyan játékosok szerepelnek középen, mint Cristian Romero és Micky van de Ven, vagyis nem egyenes az út a kezdőbe. Radu Dragusin még sérült, de Kevin Danso bevethető. És a klub tágabb keretébe tartozik még Ashley Phillips, valamint Luka Vuskovic, akik a jövőt képviselhetik. Takai ebbe a csoportba érkezhet és küzdhet meg a helyéért.
A Tottenham az igazolással újra nyithat az ázsiai piac felé, ahol jelenleg Son révén óriási népszerűségnek örvendenek. De nem tudni, hogy Son meddig marad a klubnál. Hosszabbítanának vele, de szaúdi klubok érdeklődnek iránta.