Tottenham védőt és támadót is igazolt

A Tottenham az átigazolási hajrában szerződtette Dansót és Telt

 

Az óriási sérüléshullámmal küzdő Tottenham sokáig úgy tűnt, csak kapust igazol a télen Antonin Kinsky személyében. A cseh kapus az érkezése után azonnal a kapuban találta magát, annyira égető volt a kapuskérdés, hogy a 21 éves kapus rögtön bizonyíthatott és élt is a lehetőséggel.

 

Vicario sérült, Forster sem volt bevethető, Austinban úgy látszik a nagy mérkőzéseken nem bízik Postecoglou, ezért Kinsky érkezése kiemelten fontos volt a Spursnek.

A védelemben a bokatörést szenvedő olasz válogatott Vicario előtt sérült Cristian Romero, Micky van de Ven már kezd bevethető állapotban lenni. De közben megsérült Radu Dragusin is, valamint a bal szélen Destiny Udogie sem bevethető. Ezért csodálkoztak a szurkolók, miért nem igazol már egy védőt a Tottenham, ami végül megtörtént, Kevin Danso személyében. Danso osztrák válogatott középső védő, a 26 éves játékos fiatal korában angol csapatoknál nevelkedett, de játszott a német bajnokságban az Augsburg színeiben, volt egy rövidebb bemutatkozása a Premier League-ben a Southamptonnál, de most a francia Lenstől érkezett a londoni klubhoz.

Az elemzők szerint a játéka passzolhat Ange Postecoglou taktikájához, erre bizonyítékot adott az osztrák válogatottban, ahol a Ralf Rangnick irányításával hasonló stílusú feladatokat kell majd ellátnia, mint a Tottenhamnél. Vagyis magasra feltolt védekezés, letámadás közben labdabiztos játékkal kell kivennie a részét a támadás építéséből.

Danso talán az utolsó lehetőségét kapja, hogy bizonyítson a Premier League-ben.

 

A Tottenham csak meggyőzte Mathys Telt, hogy őket válassza.

A fiatal francia szélső a Bayern Münchent hagyta ott végül a Tottenham hívására. Egyelőre kölcsönben, de vásárlási opciója van a londoniaknak.

Pedig milyen nehezen indult a dolog! A pletykák szerint a Bayern München megpróbálta leigazolni Nkunkut a Chelseatől és ebbe az ügyletbe vonta volna bele Telt. De érdeklődött iránta a Manchester United, az egy játékost sem igazoló Arsenal, valamint a Bajnokok Ligáját megjáró nagyágyúkat szerződtető Aston Villa is.

Daniel Levy klubelnök állítólag Münchenbe utazott tárgyalni, hogy meggyőzze a játékost az átigazolásról, de Tel akkor még jelezte, nem akar a klubhoz igazolni, inkább a Manchester United, az Arsenal, vagy az Aston Villa volt vonzó számára. Aztán jött Ange Postecoglou telefonja, és a hosszas beszélgetés, amin a görög származású ausztrál edző csak meggyőzte a 19 éves játékost, érdemes lesz őket választania. Ráadásul 50 millió fontért a nyáron végleg megvásárolhatják a játékjogát.

 

A Tottenham a sok sérült miatt végül kénytelen volt igazolni, és egy kapus, egy védő, valamint szélső érkezett a klubhoz. Valamint visszahívták kölcsönből a 20 éves angol csatárt, Dane Scarlett azóta már gólt is lőtt a felnőtt csapatban az Elfsborg elleni Európa Liga mérkőzésen