A magyar válogatott Csiki Anna a Tottenhamben folytatja pályafutását
A Tottenham hivatalosan bejelentette, hogy leigazolta a magyar válogatott Csiki Annát.
A 24 éves magyar játékos 2028-ig szóló szerződést kötött a londoni klubbal.
Csiki a 14-es számú mezt viseli majd a női csapatban.
Csiki 13 évesen lett a Ferencváros játékosa, onnan nyolc évvel később igazolt a svéd Göteborg FC-hez, ami ma már BK Hacken nevet viseli. 69 mérkőzésen 8 gólig jutott.
A Hackennel a Bajnokok Ligája rendszeres szereplője, az előző idényben a negyeddöntőig jutott a svéd csapat.
A Tottenham női csapatát 2023 óta irányító svéd Robert Vilahamn korábban a Hacken edzője volt, így ismerik egymást a felek.
A magyar válogatottban 40 alkalommal lépett pályára eddig és 8 gólnál jár.
"Csodálatos érzés itt lenni, mindig is az volt az álmom, hogy Angliában játszhassak." - mondta Csiki a Spursplaynek.
"Ez Anglia egyik legnagyobb klubja, nagyon izgatott vagyok, hogy a csapathoz csatlakozhattam, és alig várom, hogy játsszam az első meccsemet."
"Nyilvánvalóan megkönnyítette a döntést, mivel már sok éve ismerem Robertet" - utalt arra, hogy természetesen számított Robert Vilahamn személye is az átigazoláskor, de elismerte volt más ok is.
"De amint meghallottam a Spurs érdeklődését, nem kellett sokat gondolkodnom. Nagyon izgatott vagyok, hogy a WSL-ben játszhatok. Nem találom a szavakat, hogy leírjam, milyen érzés"
"Nagyon szeretem, ha a labda nálam van. Elég technikás játékos vagyok, és nagyon szeretem használni a bal lábam. Úgy érzem, bármilyen futballstílushoz tudok alkalmazkodni. Amint hozzám kerül a labda, gólokat akarok szerezni, gólpasszokat szeretnék adni."
Elismerte, hogy a brazil Kaká volt a példaképe. Fiatal korában rengeteg videót nézett róla a YouTube-on. Olyan típusú játékos szeretne lenni, mint Kaká.