Thiago Alcantara befejezi profi labdarúgó pályafutását
Thiago Alcantara 33 éves korában döntött úgy, befejezi a profi pályafutását. Egyre több spanyol lap jelzi, hivatalos a döntése a játékosnak.
Thiago a Barcelona, a Bayern München és a Liverpool játékosaként is megmutatta kiemelkedő tudását. A középpályás pályafutását a rendszeres sérülések hátráltatták, de ennek ellenére is elképesztő trófeagyűjteményt tudhat magának.
A középpályás a Barcelona neveltje, 2009 és a 2013 között volt a katalánok első csapatának tagja. 2013-ban Pep Guardiola hívására igazolt a Bayern Münchenhez, majd 2020-ban a Liverpoolhoz. 2024 nyarán lejárt a szerződése, a felek úgy döntöttek, nem hosszabbítanak egymással. Néhány héttel később kiderült, Thiago felhagy a profi labdarúgással.
A Barcelonával 4 alkalommal nyert bajnokságot, 2010/11-es szezonban Bajnokok Ligáját is. A Bayern Münchenben 7 alkalommal lett bajnok, a 2019/20-as BL-győztes csapatnak a tagjaként másodszor is a magasba emelhette a trófeát.
A Liverpoollal FA Kupa győzelem jött össze, és egy BL-második hely a 2021/22-es idényben a spanyol válogatott játékosnak.