A Barcelona lecsúszik Dani Olmóról?

Dani Olmo lehet a nyár egyik csúcsigazolása, már csak az a kérdés, ki viszi Lipcséből. A kivásárlási ára már csak szombatig él

 

 

Dani Olmo évről évre építette fel a karrierjét, és a 2024-es Európa-bajnokság végül kiemelkedően sikerült a számára. Azon kevés játékosok közé tartozik, akinek emelte az ázsióját a klubmérkőzések mellett a kontinenstorna.

 

Úgy tudni, hogy Dani Olmo kivásárlási ára július 20-ig él, vagyis szombaton még 60 millió euró az ára.

Utána már a kluboknak a Leipziggel is meg kell állapodniuk az átigazolási összegről, ha vinni szeretnék a játékost, nem csak Olmóval.

Dani Olmo a Barcelona kívánságlistáján is szerepel. Nem csoda, hiszen klasszis teljesítményt nyújtott a győztes Európa-bajnokságon, valamint Barcelona nevelésű játékosról van szó.

A katalán beszámolók szerint a Barcelonának két fő nyári átigazolási célpontja van, az egyikük Nico Williams, a másikuk Dani Olmo.

Mivel egyik játékos sem olcsó, és mivel továbbra sem hallani jó híreket a Barcelona anyagi helyzetéről, igen nehéz elképzelni, hogy sikerül egyik, vagy mind a két játékost szerződtetniük. Pedig valószínűleg mind a kettő nagy előrelépést jelentene a Barcelona számára.

Nico Williamst az Athletic Bilbao nem akarja eladni, vagy legalábbis nincs rákényszerülve az eladásra. Dani Olmo pedig szombaton még 60 millió euró, utána beindulhat egy verseny a top klubok között, amik felhajthatják a játékos árát, még nehezebbé téve a Barcelona dolgát.