Conor Gallagher egyelőre a válogatottra koncentrál

Conor Gallagher jól érzi magát a Chelseanél, de elképzelhető, hogy távoznia kell

 

A Chelsea pénzügyi okok miatt, elképzelhető, hogy kénytelen lesz eladni a nyáron a sajátnevelésű csapatkapitányát. 

 

Conor Gallagher az egyik felkapott téma Angliában, hiszen jó korban lévő középpályás, akiért komoly összeget kaphat a Chelsea, ami segíthet megfelelni az angol pénzügyi szabályoknak. Ezért már az utóbbi idény során rendre téma volt a távozása.

Főleg a Tottenhamet és az Aston Villát említik vele kapcsolatban, talán a londoni klub vinné leginkább. Miközben Gallagher csapatkapitánnyá vált a Chelseanél, ahol jól érzi magát.

A beszámolók szerint jelen pillanatban az Európa-bajnokságra koncentrál és majd csak utána a klubjára.

Egyáltalán nem bánná, ha maradhatna a Chelseanél, hiszen jól érzi magát, a nevelő egyesületéről van szó, ráadásul Pochettino alatt igazi vezére lett a csapatnak. Viszont az idény végén edzőváltás történt, ami akár az ő helyzetét is megváltoztathatja.

A hírek szerint a Tottenham továbbra is figyeli a helyzetét, az Aston Villa sem mondott még le róla, bár ott anyagilag nehezebb a helyzet jelenleg. A Spursnél lényeges lenne hazai nevelésű játékossal erősíteni, ráadásul a középpályán várhatóak változások a nyáron. Kérdés, meddig lesznek hajlandók várni Gallagherre, vagy megoldják minél hamarabb a helyzetet. Ange Postecoglou érkezésével az edzői posztra változott a szemlélet átigazolások terén is, próbálnak minél előbb igazolni, hogy az edző a megváltoztatott taktikához tudja szoktatni az új játékosokat.