Különleges idényt fut a Leverkusen, rekordot döntöttek Xabi Alonsóék

Már 49 veretlen mérkőzésnél jár a Leverkusen, európai rekordot döntött a német csapat

 

A Leverkusen bajnoki címet ünnepelhetett, történelme során először végeztek a Bundesliga élén. Ráadásul bejutottak az Európa Liga döntőjébe, amivel már a 49. veretlen európai mérkőzésüket játszották zsinórban, ami európai klubcsúcs.

 

A Leverkusen kiemelt mentális erőt is mutat, hiszen már megint a ráadás perceiben mentett pontot, pontokat a csapat, az utolsó pillanatban is veszélyes tud lenni a gárda. A Roma elleni visszavágón a ráadás 7. percében hozták döntetlenre a mérkőzést, őrizve meg a veretlenségüket.

Nem véletlenül húznak párhuzamot az utóbbi évek Real Madridjával. És már beindult a mémgyártás, ha ez a két csapat nyeri a BL-t és az EL-t, akkor milyen Szuperkupa döntőre számíthatunk, és utolsó pillanatos fordulatokra.

A Leverkusen 40 győzelem mellett 9 döntetlennel 49 mérkőzéses veretlen sorozatban van. Ezzel a Benficát előzték meg, akik 48 mérkőzés sorozatot tudhattak maguk mögött még 1963-65 között.