Ekkor pótolják a Chelsea - Tottenham londoni rangadót. Előzetes.
A Chelsea - Tottenham meccset a 26. fordulóból pótolják május másodikán. Az őszi mérkőzésen viharos találkozót játszott egymással a két csapat, csak úgy potyogtak a Tottenhamnek a piros lapok és a sérüléseknek is köszönhetően, akkor tört meg igazán a Spurs lendülete.
A Chelsea egész idényben szenved, a mérkőzés előtt a kilencedik helyen áll, de van még esélye előbbre lépkedni a londoni kékeknek, ha sikerül jól hajrázva zárni az idényt.
A Tottenham az ötödik helyen áll, matematikai esélye még van a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyre, de már nem csak a saját kezükben van a sorsuk.
Mind a két csapatnál sok a sérült, így nehéz megjósolni a végkimenetelt. A Tottenhamnél kiderült, hogy Werner idényének vége, viszont Richarlison visszatért, így Son kikerülhet újra a bal szélre, míg a brazil csatár középen támadhatja a kaput és tarthatja sakkban a védőket. A védelem bal oldaláról kiesett Udogie, Sessegnon, valamint bejelentették Davies sérülését is, aki szintén nem lesz bevethető az idényben már, mint ahogy Werner. A sok sérülésnek köszönhetően középső védő kerülhet ki a védelem bal oldalára, vagy esetleg az alapban jobboldali védő, Emerson Royal, amire volt már példa az idény során.
A Chelsea - Tottenham időpontja:
2024.05.02., Csütörtök 20:30
Stamford Bridge
Premier League, 26. forduló
Robert Jones vezeti a mérkőzést.