Salah és Klopp összebalhézott, szomorú búcsú lesz?

Salah - Klopp, Liverpool
Mo Salah nem bírt magával, Darwin Núneznek kellett lefognia a csapattársát, mielőtt még jobban nekimegy az edzőnek

A Liverpool csak döntetlent játszott, Salah csak csereként érkezett, feszült a hangulat a játékos és az edző között

 

 

Mohamed Salah csak a 79. percben lépett pályára, Nuneznek kellett lefognia a játékost, ne menjen neki Kloppnak.

 

A Liverpool 2-2-es döntetlent játszott a West Hammel, ezzel egyelőre úgy tűnik, távolodnak a bajnoki cím lehetőségétől, bár még csak a 35. fordulóban járunk, az Arsenal és a Manchester City pedig később játszik, így nem tudni, mennyire lesz súlyos a két pont elvesztése.

Jürgen Klopp még 2-1-es állásnál szánta el magát cserére, de mire beküldhette a Salah, Darwin Nunez és Joe Gomez hármast, addigra Antonio fejesével kiegyenlített a hazai csapat.

Aztán meglepő jeleneteknek lehettünk tanúi, valamit mondott az oldalvonal mellett álló Salahnak Klopp, majd Salah elkezdett gesztikulálni, mondani a magáét. Klopp addigra már visszaállt a helyére és Darwin Nunez ment oda Salah mellé, lefogni a játékost.

A mérkőzés utáni nyilatkozatokból az derült ki, hogy megbeszélték a dolgot az öltözőben. Jürgen klopp legalábbis azt nyilatkozta, megbeszélték, az ügy lezárva. Salah viszont jelezte, jobb, ha nem szólal meg.

Vagyis egyértelmű, hogy a játékost nem sikerült megnyugtatni.

A Liverpool a bajnoki hajrára úgy tűnik elfáradt. Az idény közben több játékos is extra terhelést kapott a sok sérülés miatt, és talán most jön ki a végére a mentális fáradtság. Ráadásul Jürgen Klopp már hónapokkal ezelőtt bejelentette, az idény végén távozik. A bejelentés után úgy tűnt, extra motivációt kaptak a játékosok, hogy bizonyítsanak. Viszont mikor nem megy a szekér, vagy valaki nem állandó kezdő, már nehezebben türtőzteti magát.

Még nincs vége az idénynek, matematikai esélye még van a bajnoki címre a Liverpoolnak, de az újabb pontvesztés egyértelműen fájó lehetett a klub számára.