Rodrygo sérülése nem komoly, Bellingham is kész visszatérni

A Real Madrid sérült listája még így is igen tekintélyes, de úgy tűnik, Rodrygo nem kerül fel rá, míg Bellingham lekerül onnan

 

A Real Madrid vasárnap a Cadiz otthonában lép fel, még nem hirdették ki az utazó keretet, majd csak szombat délután kerül erre sor. De addig is kapott néhány jó hírt a szurkolótábor, Rodrygo és Bellingham is bevethető játékos lesz.

 

Az idény során egyre hosszabbra nyúlik a sérültek listája. A válogatott mérkőzések rátettek egy lapáttal a dologra, hiszen Camavinga, Vini Jr. és Rodrygo is megsérült. Viszont utóbbi úgy tűnik játszhat a hétvégén, ezért a többiekkel utazhat a Cadiz elleni bajnokira.

Egyelőre úgy tűnik, hogy Courtois, Kepa, Militao, Camavinga, Tchouameni, Arda Güler és Vinicius Junior biztosan nem játszhat a hétvégén.

Vini Jr. még a Kolumbia elleni vesztes vb-selejtezőn sérült meg, és kellett korán lecserélni. Rodrygo Goes pedig az argentinok elleni igen feszült és vesztes mérkőzésen szenvedett térdsérülést, de nem súlyos a sérülése, bevethető lesz vasárnap.

Jude Bellingham vállsérülése is kezd a múlté válni, így az angol középpályás is bevethető lesz.

Fontos kérdés lesz, hogy Bellingham játékával újra a négy középpályás játékra tér át Ancelotti, vagy megtartja valamilyen módon a Bellingham kiesése során mutatott jól megszokott 4-3-3-as rendszert, ami ráadásul látványosabb és eredményesebb is volt, mint a rombuszra hajazó négy középpályás felállás, amit Bellinghamre próbál formálni az olasz mester. Ezekre vasárnap kapunk választ, mert bőven kell sakkoznia Ancelottinak a sok sérült miatt, valamint megoldást kell találnia Brahim Diaz játszatására is, aki az utóbbi időszakban a hátára kapta a csapat támadójátékát.