Négy játékost már megneveztek, tovább tíz játékos, ügynökök és vezetők is érintettek lehetnek
Tovább gyűrűzik az olasz fogadási botrány, amely a napokban robbant ki. Eddig négy játékost neveztek meg, de további érintettek nevei is kiderülhetnek az olasz lapokban.
Első körben Nicolo Fagioli, a Juventus olasz középpályása került a címlapokra, mint aki ellen nyomoznak fogadási ügy miatt. A fiatal játékos a hírek szerint saját maga jelezte a problémát, a klubvezetőknek, a hatóságoknak, miután rájött, hogy komoly szerencsejáték-függősége van. A La Repubblica értesülése szerint akár már 1 millió eurót is bukhatott a szenvedélye miatt.
Majd kiderült, hogy Sandro Tonali és Nicolo Zaniolo is érintett, nekik az olasz válogatott táborából távozniuk kellett. Tonali azóta bevallotta, szerencsejáték-függő és már szakember segítségét kérte, de mind a ketten azt állítják, nem labdarúgást érintő ügyekben fogadtak, hanem póker és blackjack a ludas.
Majd jött Nicola Zalewski neve negyedikként pénteken.
Viszont az üggyel kiemelten foglalkozó Fabrizio Corona jelezte, még legalább 10 játékos lehet érintett az ügyben. Valamint akár öt-hat játékosügynök, és öt-hat klub is érintett lehet, de ezekről nem beszélhet.