Eden Hazard bejelentette visszavonulását

Eden Hazard befejezte profi labdarúgó pályafutását

 

Eden Hazard a közösségi médiás felületén jelentette be visszavonulását. A belga válogatott támadó 16 év és több mint 700 mérkőzés után, 32 évesen vonult vissza.

 

Hazard a közleményében jelezte, hallgatnia kell a testére, és a megfelelő pillanatban kell megálljt parancsolnia. 16 év és több mint 700 lejátszott mérkőzés után döntött úgy, hogy befejezi a profi labdarúgást.

Jelezte, valóra váltotta az álmát, a világ számos pályáján futballozhatott és mindeközben remekül érezte magát.

Megköszönte a pályafutása során vele együtt dolgozó edzőknek, menedzsereknek, játékostársaknak az együtt eltöltött szép időszakot, mind hiányozni fog neki.

Hálás a klubjainak, a Lille-nek, a Chelsea-nek és a Real Madridnak, valamint a belga válogatottnak is.

És külön hálás a családjának, a barátainak és a tanácsadóinak.

"Most annak van itt az ideje, hogy a szeretteimmel legyek és új élményeket szerezzek." De jelezte azt is, hamarosan találkozunk, immár a pályán kívül.

Hazard a francia Lille-ben játszott 2007 és 2012 között, onnan igazolt a Chelseahez, ahol a legsikeresebb időszakát élte, majd 2019-ben jött a sérülésekkel tarkított négy idény a Real Madridnál. Majd a 2023-as nyári távozás után október 10-én bejelentette pályafutása befejezését.

A Lille, a Chelsea és a Real Madrid színeiben is bajnok lett. A Real Madriddal még a Bajnokok Ligája trófeát is elhódította. A válogatottal a 2018-as világbajnokságon harmadik helyen zárt.