A Tottenham belehúzott, a bajnoki rajt előtt támadót és védőt igazolt a londoni csapat, többen is távozhatnak
Miközben napi szinten több változatban lehet hallani, milyen módon utasította vissza a klub a Bayern München újabb és újabb ajánlatait Harry Kane-ért, a Tottenham bejelentett két igazolást is. Előbb a védelem közepébe érkezett Micky van de Ven, majd a csatár Alejo Veliz is aláírt.
A 22 éves holland védő Micky van de Ven hat évre szóló szerződést kötött a klubbal. A korábbi beszámolók szerint 40 millió eurót fizet érte a londoni klub, amely mindenféle teljesítmény-bónuszoknak köszönhetően további 10 millió euróval emelkedhet.
A középső védő a Wolfsburgtól érkezett és a 37-es számú mezt fogja viselni.
Van de Venről már hetek óta cikkeztek, és hiányposztra érkezett, míg Alejo Veliz a jövő játékosa lehet. A 19 éves csatár érkezése nem valószínű, hogy azt jelentené, Harry Kane mégis távozik. De az érdekes hír, hogy eredetileg úgy lehetett tudni, a Spurs szerződteti a játékost, majd kölcsön is adja. De a megállapodásban nincs kölcsönadás. Így vagy megadták az esélyt arra, hogy ha megállapodás születik a Bayern és a Spurs között, akkor legyen Richarlisonnak cseréje. Ha pedig Kane is marad, akkor Veliznek hosszabb ideje lesz beszokni, valamint elég sokat tanulhat a ranglistán előtte lévő támadóktól.
A Rosario Centraltól érkező csatár 2029-ig írt alá, vagyis szintén hat évre szóló szerződést kötött, akár a holland védő.
Veliz a 36-os mezszámot kapta.
Az átigazolási összeg 20 millió euró körül lehetett.
Közben lehetséges távozókról is hallani. A Tottenham kész eladni a Djed Spence és Tanguy Ndombele kettőst, meghallgatják az ajánlatokat. Spence úgy tűnik az új edzőnél sem fog szerepet kapni, tavaly kölcsönben játszott az idény második felében a Rennes-nél. Tanguy Ndombele a klub rekordigazolása továbbra sem találja a helyét, és továbbra sincs meg az elvárt erőnlét. Hiába nyert a Napolival olasz bajnoki címet, ha befut érte megfelelő ajánlat, akkor a Spurs róla is kész lemondani.
Hugo Lloris távozik, meghatározó alakja a csapatnak jelentette be, hogy távozik, bár egyelőre nem talált még új csapatot magának a Spurs korábbi csapatkapitánya.
Harry Kane, ha a hétvégi bajnokin pályára lép, akkor idén már nem igazol el a klubtól és marad csapatkapitányként a klubnál. Aztán, ha beválik az új rendszer a klubnál, még az is elképzelhető, hogy hosszabbítani fog, és nem távozik jövőre ingyen.
Sok az új igazolás, ráadásul többen kölcsönből visszatértek és egyelőre maradtak a keret tagjai
Ange Postecoglou érkezésével a játék is átalakul, de a keret is erősen változik. A nyáron Van de Ven és Veliz mellett már érkezett a kapuba Gugilelmo Vicario, a szélre Manor Solomon, a középpályára pedig James Maddison.
Szerződtették a fiatal Ashley Phillips-t a Blackburntől, aki szintén középső védő, valamint végleg megvásárolták Porrót és Kulusevskit.
Kölcsönből pedig a Spence és Ndombele kettős mellett olyan játékosok tértek vissza, mint Giovani Lo Celso, Bryan Gil, Joe Rodon, Sergio Reguilon és idén alapember lehet a múlt nyáron megvett, de rögtön kölcsönben visszaengedett Destiny Udogie.