Jordi Alba is az Inter Miami játékosa lett

Jordi Alba személyében a harmadik ex-barcelonai játékos is aláírt az Inter Miamihoz, három klasszissal erősített Beckham csapata

 

Az Inter Miami bejelentette Jordi Alba szerződtetését, a baloldali hátvéd 2024-ig írt alá, de a megállapodás egy évvel meghosszabbítható.

 

Jordi Alba azok után írt alá az Inter Miamihoz, hogy az MLS-ben szereplő gárda előbb leigazolta Lionel Messit, majd Sergio Busquets szerződtetését jelentették be, végül harmadikként befutott Jordi Alba is.

Alba szerződtetésével betelt az a hármas lista, akik túlléphetik egy-egy klubnál a fizetési plafont, vagyis az Inter Miami várhatóan a nyáron több sztárt már nem fog igazolni.

Alba több, mint egy évtized után hagyta ott a Barcelonát.

Az Inter Miami edzője az a Gerardo "Tata" Martino, aki volt egy rövidebb ideig a Barcelona edzője, és volt az argentin válogatott szövetségi kapitánya is. A 60 éves szakember 2013-14-ben volt a katalánok edzője, majd 2014-16 között pedig az argentin válogatottat vezette. 2016 és 18 között az Atlanta United edzőjeként dolgozott, majd 2019-2022 között Mexikó szövetségi kapitánya lett, végül 2023 júniusában lett az Inter Miami edzője.