A Tottenham több játékosáról is bejelentette, távoznak a keretből
Azt már korábban lehetett tudni, hogy Lucas Moura távozik a Tottenhamtől, sőt a brazil a pályán köszönhetett el a szurkolóktól, egy mesteri góllal zárta a pályafutását a klubnál.
Csütörtökön újabb játékosokról derült ki, nem maradnak a klubnál. Arnaut Danjuma és Clemeng Lenglet is visszatér a klubjához a kölcsönszerződés után. Ebből arra lehet következtetni, nem fog a Spurs élni az opciós vásárlási joggal.
Clement Lenglet múlt nyáron érkezett a Barcelonától kölcsönbe, 35 mérkőzésen egy gólt szerzett a védő.
Danjuma a Villarrealtól érkezett kölcsönbe januárban, viszonylag kevés játéklehetőséget kapott, de 12 mérkőzésen így is pályára lépett a támadó, és két góllal segítette a csapatot.
A közleményből kiderült, Moura 221 mérkőzésen játszott Spurs színekben, 39 gólt ért el, és természetesen kiemelik a felejthetetlen mesterhármasát, amit az Ajax elleni Bajnokok Ligája elődöntő visszavágón ért el, és lőtte a döntőbe a Tottenhamet.
Továbbá több utánpótlás válogatott játékosnak is megköszönték az eddigieket.