Tottenham: Mason szerint vonzó hely a Spurs az edzők számára

Ryan Mason kellemes és kellemetlen helyzetből nézi a Tottenham edzőkeresési mizériáját, de elmondta a véleményét

 

Ryan Mason jelenleg megbízott edzőként viszi az idény végéig a csapatot. Azok után, hogy Contét, majd a helyettesét Stellinit is kirúgta a Tottenham, Mason lett a klub edzője.

 

Nyílt titok, hogy Mason várhatóan tényleg csak az idény végéig marad vezetőedző. De azt is elismerte már többször, kész a feladatra, szívesen vállalja véglegesen is a munkát. Persze erre lehet azt is mondani, tisztában van vele, hogy nem ő fogja megkapni nyáron a folytatásra a lehetőséget, viszony pszichológiailag jó hozzáállás, próbál valamilyen folytonosságot, biztos pontot biztosítani a játékosok felé. Igaz, egyelőre neki sem sikerült, hiszen a teljesítmény továbbra is hullámzó, nagy valószínűséggel Európa Konferencia Liga indulás sem lesz jövőre, vagyis az új edzőnek lesz lehetősége újjá építeni a csapatot mindenféle nemzetközi kupa terhe nélkül.

A Tottenhammel kapcsolatban rendre olyan cikkek jelentek meg a napokban, ami szerint már a sokadik edző mond nemet a felkérésre. Viszont legyünk tisztában azzal is, ezek mind csak pletykák, a Tottenham első körben nem feltétlenül edzőt akar kinevezni, hanem sportigazgatót keres, és utána jöhet az edző személye.

Viszont fogy az idő, már hetek óta nincs sportigazgató, mert Fabio Paraticit az UEFA eltiltotta évekre mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Az olasz szakembert még a Juventusban eltöltött időszaka miatt büntette meg először az olasz liga, amit kiterjesztettek globális szintre. És hetek óta nincs edző, mivel Antonio Contét menesztette a klub. Az olasz mestert idény közben műteni kellett, több mérkőzésen is helyettesei ültek a kispadon, a vége a szakítás lett, Conte részéről nem túl szép módon.

A Tottenham a Leeds elleni mérkőzéssel zárja a bajnokságot, nem lesz egyszerű meccs, hiszen a Leeds számára a bennmaradás a tét, a Spurs számára pedig a nemzetközi kupa.

Ryan Masontól megkérdezték, vonzó-e a Spurs edzői posztja még a menedzserek számára, aki egyértelmű választ adott.

"Teljesen az. Ez a Tottenham Hotspur, egy nagy klub. Nem csak a menedzserek, vagy edzők, de a stáb és a játékosok számára is."

"Mindenki kiváltságosnak és megtisztelőnek érezheti, ha képviselheti a klubot. Ha nem, akkor ne legyen itt, ilyen egyszerű."