Real Madrid: Ki érkezhet a nyáron a csatársorba?

Elindult a találgatás, ki lehet a Real Madrid nyári csatárigazolása. Karim Benzema mellé, helyére, mögé keres csatárt a Madrid

 

A Real Madrid a nyáron csatárt igazolna, egyelőre nem tudni, ki lehet a befutó, sok tényezős a dolog.

 

Egyelőre nem tudni, hogy Karim Benzema marad-e még egy évet. Korábban arról volt szó, hogy igen, de az utóbbi napokban felröppent a hír, hogy Szaúd-Arábiából kapott mesés megkeresést. Benzema ebben az idényben többet volt sérült, mint megszoktuk tőle, így 35 évesen nem csoda, hogy gondolkodik a klub a pótlásán. Persze ez a gyengécskének mondott idénye is 30 gólt jelentett tőle, szóval, kiemelkedő évet zárt így is a rutinos csatár.

Azt lehet tudni, hogy Endrick, a brazilok legújabb csatárüdvöskéje 2024-ben csatlakozik a Real Madridhoz, de még akkor is csak 18 éves lesz, vagyis nem lehet tőle elvárni, hogy elsőszámú csatára legyen a királyi alakulatnak.

Ráadásul szinte biztos, hogy ezen a nyáron már tényleg távozni fog Mariano, valamint Eden Hazardon is túladna a klub, így bővíteni kell a kereten. Ugyan a Rodrygo, Benzema, Vini Jr. hármas remek számokat produkál, de nem igazán van csere mögöttük. Carlo Ancelotti szereti Rodrygo helyén a jobb szélen játszatni a középpályás Valverdét, míg Rodrygo alapvetően balszélső, így tudja pótolni a bal oldalon Viniciust is, valamint Benzemát is. Ancelotti szerint Rodrygo játékát, ha már valakihez hasonlítania kell, akkor Benzemáéhoz tudja hasonlítani, így tud csatárt is játszani, ha arra van igény.

A jelenlegi keretben ott van a fiatal Alvaro, aki többször is kapott lehetőséget az idényben, van hova fejlődnie. Állítólag a fiatal Latasa is keretben találhatja magát jövőre. Valamint a spanyol bajnokságból még Joselut figyeli nagy erőkkel a klub. Az Espanyollal kieső csatár Mariano helyére érkezhet. Joselu már 33 éves, Celta nevelés, de volt már a Real Madrid B játékosa is. Beugró csatárként, a rutinos vonalat képviselhetné.

Az utóbbi héten viszont két sztárjátékos nevéről lehetett még hallani. Az egyikük Harry Kane, az angol válogatott gólrekordere a Tottenhamtől 100 millió eurós nagyságrendű összegért érkezhet. Nehéz elképzelni jelenleg, hogy a Real Madrid egy 29 éves játékosért ennyit fizessen. Viszont az is tény, hogy elképesztő szezont futott idén is a Tottenhammel, csak a bajnokságban 30 gólig jutott, Erling Haaland mögött idén ez a második helyre volt elég a listán. De Kane igazi univerzális csatár, tud befejező játékosként is játszani, valamint visszább lépve a középpályára, irányítani a társakat, ráadásul lábbal és fejjel is könnyedén szerzi a gólokat. Viszont nagy kérdés, hogy Kane kész elhagyni nevelőegyesületét? A célja amúgy is a Premier League gólcsúcs megdöntése, ahhoz pedig 2-3 idényt még le kellene húznia a PL-ben.

A másikuk pedig Roberto Firmino, aki a Liverpooltól távozik az idény végével, vagyis azon kívül, hogy nagyszerű játékosról van szó, ingyen szerződtethető. Valószínűleg szívesen csatlakozna a Real Madridhoz, ha tényleg kap hívást a klub részéről.

Közben továbbra sem ülnek el a Mbappé és Haaland pletykák. Viszont Mbappé várhatóan még egy szezont lehúz a PSG-nél, Haaland pedig szinte biztos, hogy egy idény után nem fog távozni a Manchester Citytől, vagyis tényleg kell a Real Madridnak addig is találni valakit, hogy versenyben maradjanak a nagy klubokkal szemben.