A Tottenham menesztette az ideiglenes edzőt is

A Tottenham menesztette Antonio Conte segédedzőjét is, újra Ryan Mason a beugró

 

A Tottenham hivatalosan bejelentette, menesztették Cristian Stellinit, aki a stábjával együtt távozik a klubtól, a helyére azonnali hatállyal Ryan Mason kerül.

 

Cristian Stellini Antonio Conte segédedzője volt, de Conte menesztése után Stellinit az idény végéig megbízott edzőnek nevezték ki, és segítője Ryan Mason lett, aki José Mourinho menesztése után már volt a klub ideiglenesen kinevezett vezetőedzője. Stellini menesztése után Ryan Mason az ideiglenesen kinevezett vezetőedző segédedzőjéből ideiglenesen kinevezett vezetőedző lett.

Stellini kinevezését sokan bírálták, hiszen várhatóan azt a vonalat képviselte, amit Antonio Contéval is játszott a csapat. A Newcastle elleni bajnoki mérkőzésen változtatni próbált, a három/öt védős rendszerről átállt a csapat négyvédősre, aminek történelmi összeomlás lett a vége.

A 6-1-es vereség után Daniel Levy klubelnök lépett.

A közleményében jelezte, találkozott a játékosok bizottságával, a csapat eltökélt szándéka, hogy összefogjon, és a lehető legjobb szezon-befejezésre készülnek.

A Tottenham csütörtökön, a 33. fordulóban a Manchester Unitedet fogadja. A csapat jelenleg az ötödik helyen áll, de vesztett pontok tekintetében, ha a riválisok pótolnak, akkor még hátrébb kerülhetnek. Viszont matematikailag még van esély a nemzetközi kupás helyek egyikére, egy sikeres Manchester United elleni mérkőzéssel akár a Bajnokok Ligája álmokat is életben tarthatja a klub.