Négyszázmillió euró feletti összeget égetett el a Juventus, eredmény nélkül
A Gazzetta dello Sport szerint komoly irányváltás lesz az új igazgatótanácsnak köszönhetően a Juventusnál. Az utóbbi három évben gyengén szerepel a csapat, miközben 425 millió eurót költöttek igazolásokra.
Arthur - Pjanic csere 72 millióba került, Vlahovic 81 millió, Chiesa 60 millió, Bremer 55 millió, de a még olcsóbban érkező Morata, McKennie és Locatellivel sem elégedettek.
Az új igazgatótanács alapvető irányváltásra készül. Fontos lesz a fiatal játékosok beépítése.
A cél, hogy csökkentsék a hiányt, és egy fenntartható költségvetést hozzanak létre.
Vélemény:
Az új irányvonalnak köszönhetően, ha vannak fiatal játékosok, akiket be tudnak építeni a csapatba, mindenképpen pozitív előrelépés lehet még a szurkolók felé is. Érdemes megjegyezni, hogy a felsorolt drágább játékosok még beválhatnak a klubnál, nem kell kidobott pénzként gondolni rájuk. De az biztos, az utóbbi években nem tudott nyerni semmit a Juventus, ráadásul a pénzügyi válságnak köszönhetően bedőlt a korábbi vezetés, így égetően fontos, hogy az irányváltás meg is valósuljon a klubnál, ne csak beszéljenek róla.