Pelé: 82 éves korában elhunyt a labdarúgás legendája

Pelé
82 éves korában elhunyt Pelé, a labdarúgás legnagyobb alakja

Nyolcvankét éves korában elhunyt Pelé, a legendás brazil futballista

 

82 éves korában elhunyt Pelé, aki a labdarúgás történelmének talán legnagyobb alakja.

 

A brazil válogatott támadó háromszor nyert világbajnokságot, 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is magasba emelhette a trófeát.

2000-ben a FIFA az évszázad játékosának választotta.

Az elmúlt években vese- és prosztataproblémákkal küzdött, 2021-ben vastagbeléből daganatot távolítottak el.

2022 novemberében újra kórházba került, lánya rendszeresen tájékoztatta a rajongókat állapotáról. Maga Pelé is többször üzent a kórházból a világbajnokság alatt.

Pelé 1956-ban, 15 évesen lett a Santos játékosa, egy évvel később pedig a felnőttek között is bemutatkozott, rögtön góllal. Első idényében gólkirály lett, majd hamarosan megkapta a brazil válogatott behívóját is. Argentína ellen mutatkozott be, Brazília ugyan kikapott 2-1-re, de az egyetlen góljukat a 16 éves Pelé szerezte, amivel ő lett a legfiatalabb játékos, aki gólt szerzett a brazil válogatott színeiben.

A válogatottól 1971-ben vonult vissza, majd a Santostól és a brazil klubfutballtól 1974-ben. Ez után a New York Cosmos játékosa lett, nagy népszerűséget szerezve a labdarúgásnak az Egyesült Államokban. 1977-ben vonult vissza egy teltházas Santos - Cosmos mérkőzésen, mind a két csapatban játszott egy-egy félidőt.

A válogatottban 114 mérkőzésen 95 gólt szerzett, hivatalos meccseken 77-et, míg klubszinten egyes statisztikák szerint 1000 feletti a lőtt gólok száma.

Pelé maga volt a Jogo Bonito, élete a szép játék volt.