Hivatalos, Endrick a Real Madridhoz igazol

A Real Madrid megállapodott Endrick szerződtetéséről, az új Romariónak és Ronaldónak kikiáltott csatár másfél év múlva igazol Európába

 

A Real Madrid lett a befutó, szerződtette Endrick Felipét, a legnagyobb tehetségnek kikiáltott brazil csatárt. Mert amit fontos vele kapcsolatban kiemelni, befejező csatárról van szó.

 

Sokan felteszik a kérdést, milyen játékos Endrick?

A még csak 16 éves támadó nem szélső, hanem befejező csatár. A viszonylag alacsony termete ellenére is, igazi kilences, nagyon érzi a kaput lábbal, de fejjel is eredményes tud lenni. A tizenhatoson belül igen hatékony, gyorsan kapcsol, gyorsan reagál a helyzetekre.

Milyen lábú Endrick?

A bal lába az erősebb

Mennyiért igazolta le a Real Madrid?

A beszámolók alapján 60 millió eurót is elérhet az ára.

Mikortól játszhat a Real Madridban?

Endrick majd csak 18 évesen, 2024. nyarán lesz a Real Madrid keretének tagja. Addig marad Brazílilában.

 

A Real Madrid korábban már sikerrel járt fiatal brazil játékosok szerződtetésével, így érkezett a klubhoz Vinicius Junior és Rodrygo is. Viszont ők inkább szélső játékosok, míg Endrick befejező csatár. Vagyis egyértelműen Benzema helyére érkezik a brazil, bár kérdés, hogy majd 18 évesen, első idényében képes lesz-e beverekedni magát a kezdőbe. Vagyis Endrickért hiába fizet összességében hatalmas összeget a Real Madrid, azért ő a jövő játékosa. Egyértelműen a potenciált fizeti meg a spanyol klub, hiszen az új Romario, vagy az új Ronaldo kerülhetett a megállapodással hozzájuk.

Mióta a PSG több mint kétszázmillió eurót fizetett Neymarért, azóta végképp elszálltak az átigazolási árak. Ezt megelőzendő, a Real Madrid horribilis összegeket fizet a legjobbnak tartott fiatal brazil támadók játékjogáért. Egyszerre vállalnak rizikót, de ha bejön, akkor egy klubhoz ragaszkodó, világsztárt építhet fel a Madrid, amely azért még mindig olcsóbban jön ki, mint egy már kész sztár szerződtetése. Endrick esetében is az a terv, hogy jó hosszú időre bebiztosítsák magukat, mert ugyan majd csak 2024-től lesz a klub játékosa, a hírek alapján 2030-ig is a klubnál maradhat a támadó, ha beválik, természetesen már csak a feleken múlik, meddig hosszabbítják azt meg.